Migaľ kész volt részt venni a leváltásáról szóló rendkívüli ülésen

dnes 10:46
Pozsony, október 23. (TASR) – Samuel Migaľ (független) beruházási, régiófejlesztési és informatizációs miniszter kész volt részt venni a leváltására kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen, és eloszlatni a kételyeket a slovensko.sk oldal működtetésére kiírt számítástechnikai közbeszerzési pályázattal kapcsolatban. Erről a parlamentben nyilatkozott, miután határozatképtelenség miatt második nekifutásra sem sikerült megnyitni a Progresívne Slovensko (PS) által kezdeményezett rendkívüli ülést. „Sokatmondó, hogy Michal Šimečka, a PS elnöke sem volt jelen a parlamentben, így politikai színjátéknak tartom az egészet” – mondta Migaľ. Michal Bartek (Hlas-SD) kijelentette, a kormánypártok szerint nincs semmi rendhagyó az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésben, ezért úgy döntöttek, nem vesznek részt rajta. „Ha ma leváltjuk Migaľt, azzal utat nyitunk Michal Šimečkának a kormányzáshoz, hiszen a mi koalíciónk butasága miatt valószínűleg megnyerné az előre hozott parlamenti választást. Ezt nem engedem, és nem ezt várják tőlünk a választóink sem” – mondta Bartek. Szerinte ha gyanú merült fel, hogy bármilyen bűncselekmény történhetett a beruházási minisztériumban, azt vizsgálják ki a bűnüldöző szervek. Michal Truban (PS) bírálta a kormánypártokat, amiért nem tették lehetővé az ülés megnyitását. „Az egész koalíció kiállt Migaľ átláthatatlan közbeszerzési módszerei és üzletelései mellett azzal, hogy nem járult hozzá az ülés megnyitásához” – jelentette ki Truban. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékelt a hírhez. hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring