Maškarovát meghallgatta a parlamenti bizottság, a miniszter már kinevezheti (2)

včera 21:07
Pozsony, október 20. (TASR) - Jana Maškarová megbízott országos rendőrfőkapitányt 10 hónappal Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter általi megbízatása után meghallgatta a parlament védelmi bizottsága. A törvény előírja, hogy csak rendes meghallgatás után nevezhetik ki tartósan pozíciójába. Elmondása szerint elsősorban a Rendőrség stabilizálásara és az átláthatóságra fog törekedni. A belügyminiszter kijelentette, hogy Maškarovát kedden (október 21.) nevezi ki. „Azt akarom, hogy a rendőrség minden lépése főleg tényekből induljon ki, ezeket a lépéseket pedig meg lehessen magyarázni és védeni. A törvény betartásával és türelmes felvilágosítással el szeretném érni, hogy a nyilvánosság bízzon a szolgáltatásainkban és kevésbé kételkedjen a kollégáim munkájában” – jelentette ki Maškarová. Maškarová előadta a testület modernizálásáról szóló elképzeléseit is. Szerinte eljött az ideje, hogy a rendőrség számítástechnikai felszerelését korszerűsítsék. Jelezte, hogy a felszerelést fokozatosan újabb modellekre fogják cserélni. „Sok kihívás vár ránk” – jelentette ki. Megerősítette azt is, hogy új logót készítenek testületnek. A megbízott országos rendőrfőkapitány szerint a rendőrségnek már hosszabb ideje nincsen általános stratégiája. Maškarová szerint már készen áll egy új egyenruha-koncepció, illetve hasonló változtatásokat terveznek a gépjárműpark és a felszerelés kapcsán is. A rendőrség feje egy képviselő kérdésére válaszolva elutasította, hogy a rendőrség szelektíven nyomozna a 2020 és 2023 között történt ügyekben, mint azt Robert Fico (Smer-SD) kormányfő állította. Szerinte a rendőrség úgy működik, ahogy működnie kell. „Úgy tűnhet, hogy némely nyomozást előbb zárnak le, mint mondjuk egy másikat, amelyik korábban indult. De minden nyomozás egyedi” – tette hozzá. Maškarová januárban váltotta fel posztján Ľubomír Solákot, aki a szepesófalui (Spišská Stará Ves) késelés után mondott le a pozícióról. FIGYELEM A hírt az 1. bekezdésben, valamint a 2. és az 5. bekezdéssel bővítettük. A TASR hang- és videófelvételt, valamint fényképeket mellékelt a hírhez. nms
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring