Raši: Az alkotmánymódosítás fontos lépés, stabil a Hlas-SD-frakció (2)

26. septembra 2025 18:17
Pozsony, szeptember 26. (TASR) – Az alkotmánymódosítás fontos lépés – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Richard Raši (Hlas-SD) házelnök. „Ha a Slovensko mozgalom tagjai a lelkiismeretük szerint szavaznak, akkor akár 110 szavazattal lehetett volna elfogadni az alkotmánymódosítást, de láthatták rajtunk, hogy így is kellemes meglepetésben volt részünk” – jegyezte meg Raši. Hangsúlyozta, annak leszögezése mellett, hogy csak férfi és női nem van, többet kellet volna beszélni az egyenlőségük garantálásáról a munkapiacon. „Sajnos még ma is kevesebbet keresnek a nők, mint a férfiak, a különbség 15-20%” – mondta a házelnök. Raši megerősítette, hogy Ján Ferenčák (Hlas-SD) előre jelezte, nem vesz részt a szavazáson. „Tegnap üzenetet küldött a frakcióvezetőnek, hogy a családjával kapcsolatos egészségi okok miatt nem lesz Pozsonyban (Bratislava). Ezért nem akarom vádolni, és nem zárjuk ki a frakcióból. Ha más képviselői csoportba akar belépni, azt jelentse be ő” – tette hozzá. Megjegyezte, hogy a kormánykoalíció Ferenčák nélkül is működőképes. „Ha nem lenne a frakciónk tagja, akkor is van 25 szavazatunk, és mivel Ferenčák azt állítja, hogy támogatni fogja a koalíciót, bízom benne, hogy marad a 79 kormánypárti szavazat” – folytatta Raši. Megjegyezte, nem használnak a kormánykoalíciónak Robert Fico (Smer-SD) kijelentései, hogy a Hlas-SD frakciója szétesett, hiszen már a negyedik képviselő távozik. „Nagy nap a mai, elfogadtuk az alkotmánymódosítást és az energiatámogatást, mert egységesen szavaztunk. Ezért korrekt hozzáállást várunk” – mondta, és leszögezte, a Hlas-SD frakciója stabil, ha nem így lenne, nem lennének megszavazva a kormányjavaslatok. Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas-SD elnöke a közösségi hálón közzétett videójában méltatta a módosítás elfogadását. Úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy ez a családok és a gyerekek, valamint a szlovák társadalom alapértékeinek erősebb védelmét szolgálja. Kiemelte a férfiak és a nők bérezésében mutatkozó egyenlőtlenségek megszüntetését is. Bírálta azonban az ellenzék, főleg Michal Šimečka, a PS elnökének reakcióját. „Az egész ország látja, hogy a PS olyan párt, amely a családok, a gyerekek és a normalitás védelme helyett csak ideológiai kísérleteket tud felajánlani, és mi ma határozottan megálljt parancsoltunk nekik” – szögezte le. Pénteken a parlament 90 szavazattal elfogadta az alkotmány módosítását. Bekerül az alaptörvénybe, hogy csak két nem létezik – férfi és női, továbbá egyenlő feltételek illetik meg őket a munkapiacon. Módosulnak az örökbefogadás feltételei és az oktatási folyamat. A 99 jelenlevő képviselőből 90-en szavaztak igennel, heten ellenezték a módosításokat, ketten nem szavaztak, senki sem tartózkodott. FIGYELEM: A hírt a 6. bekezdéssel bővítettük. A TASR hangfelvételt mellékelt a hírhez. hlp klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring