Államfő:Az energetikai infrastruktúrát érő támadások veszélyeztetik a gazdaságot

včera 19:59
Pozsony, augusztus 22. (TASR) – Szlovákia azon államok egyike, amelyek a közvetlen fegyverszállításon kívül minden téren próbálnak segíteni Ukrajnának – nyilatkozta Peter Pellegrini államfő a közösségi hálón. Reméli, hogy az ukrán fél ezt tudatosítja és nem fog olyan hadműveleteket végrehajtani, mint a Barátság kőolajvezetéket célba vevő támadások, amik veszélyeztetik a szlovák gazdaság stabilitását. „Kívánom, hogy az ukrajnai béketárgyalások elérjenek arra a pontra, amikor elhallgatnak a fegyverek és hiszem, hogy Donald Trump amerikai elnök és partnereinek béketörekvései nemsokára elérik a kívánt eredményt” – állapította meg Pellegrini. Értékelte egyben, hogy Trump határozottan elítélte az energetikai infrastruktúrát érő ukrán támadást. Az államfő emlékeztetett, hogy Szlovákia lakosai és gazdasága is függenek a kőolajvezetéktől. Pellegrini az uniós partnerektől is támogatást vár. Az ukrán hadsereg kilenc nap alatt harmadszor támadta meg a Barátság kőolajvezetéket Oroszország területén, aminek következtében leállt a rajta keresztül történő szállítás Szlovákiába és Magyarországra. Juraj Blanár (Smer-SD) szlovák és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter ezért pénteken közösen nyílt levelet küldtek Kaja Kallasnak, az EU külügyi főképviselőjének és Dan Jørgensen energiaügyi és lakásügyi uniós biztosnak, amiben felszólítják az Európai Bizottságot (EB), hogy haladéktalanul gondoskodjon az uniós tagállamok energiaellátásának biztonságáról. A miniszterek figyelmeztették Kallast és Jørgensent, hogy az EB 2025. január 27-én azt nyilatkozta, az uniós tagállamok energiaellátását biztosító energetikai infrastruktúra integritása az egész Unió biztonságának kérdése. A bizottság felszólította harmadik országokat, hogy ezt tartsák tiszteletben. nms
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring