Belügy: Félrevezető az SaS kritikája a kormánygépek utasellátása kapcsán

22. augusta 2025 18:49
Pozsony, augusztus 22. (TASR) – A belügyminisztérium szerint szándékosan félrevezetőek az SaS kijelentései, hogy a kormánygépek utasellátása két évre 660 ezer euróba fog kerülni. A tárca azt állítja, nem vásárolt szolgáltatásokat olyan árakon, mint amilyenek az SaS pénteki sajtótájékoztatóján hangzottak el. Megjegyezte, hogy a keretszerződés, melyben az árak szerepelnek, minden tételnél egy felső határt tüntet fel, nem a valóságban megvett tételek árát – derül ki az állásfoglalásból, melyet a belügyminisztérium sajtóosztálya küldött a TASR hírügynökségnek. A tárca megjegyezte, hogy az idei keretösszeget a kormánygépek feltételezett használata és a szükséges tartalékok kialakításának költségei alapján határozták meg. „Az összeget azonban nem muszáj felhasználni, a költségek a gépek valós használatától függenek” – tette hozzá. Azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy az SaS által kritizált tételek a 2021-es keretszerződésben is szerepeltek, melyet még az előző kormány kötött, aminek az SaS is tagja volt. A minisztérium hangsúlyozta, hogy a költségeket nem a belügy fedezi. Elmondása szerint a gépeket csak a kormány határozata alapján lehet használatba venni, és bár a repülés során rendelkezésre álló ételt és italt a belügyminisztérium biztosítja, a költségeiket a kérvényező fedezi. „Ez átlagban 756,60 euróra jön ki egy útra” – tette hozzá a minisztérium. Arra is emlékeztetett a tárca, hogy a kormánygépek nem csak a kormány számára vannak fenntartva, hogy hatékonyabbá tegyék az államigazgatást, hanem a lakosság védelmére, humanitárius segítségnyújtásra és Szlovákia képviselésére is szolgálnak. „2025 májusa óta, mióta megkötöttük a szerződést, körülbelül 40 500 eurót használtunk fel a keretösszegből közjogi méltóságok és más feljogosult személyek szállítása során, valamint 11 500 eurót válságövezetekből való evakuáció során az Euracare Flight and Shelter modullal. Az utóbbiból származó költségek 75 százalékát visszafizeti az Európai Unió” – tette hozzá a tárca. A tárca arra is felhívta a figyelmet, hogy a gépek az állam képviselői és a biztonságukért felelős alkalmazottak számára is biztosítja az utazást, akiknek amúgy kereskedelmi légitársaságok járataival kellene utaznia. „Minden elhúzodó tárgyalás ebben az esetben a delegáció további programjának eltörlését jelentené, nem is beszélve az utolsó pillanatban vett, túlárazott repjegyekről és még sok más problémáról. Nem csak anyagilag éri meg jobban, hanem az ilyen közvetlen károkat is el tudjuk ezzel hárítani” – magyarázta a tárca. Az SaS pénteken kritizálta Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminisztert a kormánygépek 660 ezer euróba kerülő utasellátása miatt. A párt szerint az ellátás túl van árazva, ráadásul a konszolidáció idején. Azt kérdezték, miért van a repülőkön szükség 17 ezer eurónyi szeletelt gyümölcsre, 18 ezer eurónyi csokoládéra vagy 6 ezer eurónyi csipszre. Szerintük a kormánynak saját magán kellene takarékoskodnia, nem a lakosokon. nms
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring