A bíróság elrendelte a főrévi lakástűz gyanúsítottjának őrizetbe vételét
včera 20:54
Bratislava, augusztus 21. (TASR) – Elrendelte a bíróság a keddi (augusztus 19.) tragédia gyanúsítottjának őrizetbe vételét. A pozsonyi (Bratislava) Főrévben (Ružinov) lakástűz tört ki, két gyermek életét vesztette – tájékoztatta a TASR-t Pavol Adamčiak, a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője.
„A Pozsony I. Városi Bíróság elrendelte I.F. gyanúsított őrizetbe vételét szökés és további bűncselekmény elkövetésének veszélye miatt” – pontosított Adamčiak azzal, hogy a határozat jogerős. Az egészségi állapota miatt a nőt a trencséni (Trenčín) börtönkórházba szállították.
Kedden lakástűz ütött ki a főrévi Hrachová utcán. A mentők a helyszínen elláttak két felnőttet, két gyermek életét már nem sikerült megmenteni. A rendőrség a helyszínen letartóztatott egy nőt, aki a médiában megjelent információk alapján először megölte két gyermekét, majd felgyújtotta a lakást. A nőt emberöléssel és közveszély okozásával gyanúsítják.
nms