Emberöléssel gyanúsítottak meg egy nőt a Főrévi lakástűz ügyében
dnes 17:11
Pozsony, augusztus 21. (TASR) – A rendőrség emberöléssel és közveszély okozásával gyanúsított meg egy nőt a keddi (augusztus 19.) lakástűz ügyében, mely során a pozsonyi (Bratislava) Főrévben (Ružinov) két gyermek életét vesztette. A Pozsony I. Városi Bíróság csütörtökön 17.00-kor fog dönteni a nő őrizetbe vételéről – nyilatkozott a TASR-nek a Pozsonyi Kerületi Ügyészség és a Pozsonyi Kerületi Bíróság.
A Pozsonyi Kerületi Ügyészség ügyésze javasolta a nő őrizetbe vételét. Pavol Adamčiak, a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője megerősítette a TASR-nek, hogy a gyanúsított bírósági meghallgatása csütörtökön 17.00-kor lesz a Pozsony I. Városi Bíróságon.
Kedden lakástűz ütött ki a főrévi Hrachová utcán. A mentők a helyszínen elláttak két felnőttet, két gyermek életét már nem sikerült megmenteni. A rendőrség a helyszínen letartóztatott egy nőt. A médiában megjelent információk alapján a nő először megölte két gyermekét, majd felgyújtotta a lakást.
nms