Robert Fico fogadta a Gotion InoBat Batteries társaság vezetőit (2)
19. augusta 2025 15:29
Pozsony, augusztus 19. (TASR) - Robert Fico (Smer-SD) kormányfő kedden a kormányhivatalban fogadta a nagysurányi (Šurany) akkumulátorgyárat építő Gotion InoBat Batteries (GIB) társaság vezetőit. A találkozón jelen volt Denisa Saková (Hlas-SD) gazdasági miniszter és Marián Boček, az InoBat vezérigazgatója.
A kormány az év elején stratégiai beruházásnak minősítette az akkumulátorgyárat. A Gotion InoBat Batteries a kínai Gotion High-Tech és a szlovák InoBat startup vállalkozás közös cége.
Az első szlovákiai akkumulátorgyár 95 hektáron épül Nagysurányban, a tervek szerint több ezer embernek jelent majd munkalehetőséget. Kezdetben összességében 20 GWh lesz az akkumulátorgyártó kapacitása, ezt fejlesztenék fel 40 GWh-ra. A próbagyártás röviddel 2026 előtt kezdődne, 2027 januárjától tervezik a teljes üzemeltetést.
A találkozót követően a kormányfő a közösségi hálón kijelentette, hogy a kormány az összes mérföldkövet teljesítette, amelyekre a szerződés kötelezte. Fontosnak nevezte, hogy sikerült összekapcsolni a pozsonyi Volkswagen gyártását és a kínai Gotion beruházását.
„A nagysurányi akkumulátorgyár beindítása után Szlovákia nemcsak azzal büszkélkedhet majd, hogy egy főre számítva a legtöbb autót gyártja, hasonló paramétereket érünk el az elektromos autók akkumulátorainak gyártása terén is. Az ilyen nagy hozzáadott-értéket jelentő beruházások létfontosságúak a szlovák gazdasági növekedés és a foglalkoztatás szempontjából” – tette hozzá Fico.
FIGYELEM: A hírt az utolsó két bekezdéssel bővítettük.
hlp