A brit külügy azt állítja, növelni akarta a fiatalok részvételét a választásokon
29. júla 2025 19:07
Pozsony, július 29. (TASR) – A brit külügyminisztérium elutasítja Robert Fico (Smer-SD) kormányfő állításait, miszerint az Egyesült Királyság befolyásolni akarta a 2023-as választás eredményeit egy konkrét párt javára. Az állításokat hamisnak tartja. Az Egyesült Királyság szerint céljuk az volt, hogy növeljék a választáson részt vevő fiatal szavazók arányát – tájékoztatta a TASR-t Monika Holečková, a brit nagykövetség munkatársa.
„Bármiféle állítás, miszerint az Egyesült Királyság megpróbálta befolyásolni a választás eredményeit egy konkrét párt javára, hamis. A tevékenység célja az volt, hogy a fiatal szavazókat arra buzdítsuk, politikai ideológiától függetlenül vegyenek részt a választásokon keresztül országaik demokratikus folyamataiban” – jelentette ki állásfoglalásában a brit külügyminisztérium.
A kormányfő azt állítja, Nagy-Britannia külügyminisztériuma egy médiaügynökségen keresztül influenszereket fizetett, hogy befolyásolják a 2023-as szlovákiai parlamenti választás eredményét, a Progresívne Slovensko (PS) javára, illetve a Smer-SD kárára. Ezt egy cikkre hivatkozva állítja, amely a marker.sk oldalon jelent meg. Szerdán (július 30.) ezért bekéretik Nigel Baker brit nagykövetet és magyarázatot kérnek tőle.
A marker.sk oldal arról írt, hogy a brit kormány „titokban több száz külföldi influenszert fizet, akik politikai propagandát végeznek a YouTube-on”. A híroldal a Declassified UK brit oknyomozó platform értesüléseire hivatkozik. A munkát a Zinc Network londoni médiaügynökség irányítja, a brit külügyminisztérium megbízásából, mellyel közel 10 millió fontos szerződést kötött. A feladatok között szerepelt a fiatalok mozgósítása a 2023-as szlovákiai parlamenti választás előtt.
nms