Raši reméli, a Hlas vissza tudja szerezni a választáson elért támogatottságát

25. júla 2025 11:38
Pozsony, július 25. (TASR) - Richard Raši (Hlas-SD), a parlament elnöke örül, hogy a Hlas-SD-nek sikerült megbirkóznia azzal, hogy Peter Pellegrini korábbi pártelnök, jelenlegi államfő már nincs a párt élén. Rámutatott, hogy egy erős személyiség távozása mindig nehéz dolog a szlovák politikai rendszerben, ahol a vezető nagyban meghatározzák a pártját. Úgy véli azonban, hogy ez egyben lehetőség a csapatmunkára, és úgy gondolja, a Hlas vissza tudja szerezni a parlamenti választáson megszerzett preferenciáit, azaz a körülbelül 15 százalékos támogatottságot – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek. „Hiányzik az olyan erős vezető, mint amilyen a jelenlegi államfő volt. Másrészt most van lehetőség a csapatmunkára és a csapatszellem kialakítására, valamint arra, hogy megmutassuk, a minisztereink jó munkája és a Hlas-SD erős parlamenti frakciója ellensúlyozhatja Pellegrini hiányát. Ha sikerül láttatnunk minisztereink professzionális munkáját, hitelességét, úgy, hogy ezt a lakosság is tudatosítsa, azt hiszem, visszaszerezhetjük a választáson elért 15 százalékos támogatottságunkat” – mondta a TASR-nek. Raši kijelentette, hogy Matúš Šutaj Eštok, a Hlas jelenlegi elnöke élvezi a bizalmát, és a teljes elnökség mellette áll. „Új elnökünk, vezetésünk, elnökségünk van, és csapatként dolgozunk. A legerősebb üzenet talán az, hogy az egyéni erőt, amellyel Peter Pellegrini vezetett bennünket, a csapatszellem váltotta fel” – fogalmazott. Raši a TASR hírügynökségnek megerősítette, nincsenek, és soha nem is voltak olyan ambíciói, hogy a Hlas elnöke legyen. Azt mondta, nagyra értékeli, hogy ma már nem hallani olyan kijelentések, miszerint a Hlas valamiféle másik Smer, szerinte ezt az ellenzéki képviselők próbálták terjeszteni. Rámutatott, hogy a két párt eltérő álláspontot képviselnek például a külpolitikában, és más kérdésekben is. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring