Nyomozóknak adják ki magukat a csalók, figyelmeztet a rendőrség

23. júla 2025 18:47
Pozsony, július 23. (TASR) – Csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség, akik nyomozóknak vagy a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) alkalmazottainak adják ki magukat. Több ezer eurót loptak el úgy, hogy az áldozatokkal elhitetik, megóvják a pénzüket. Július 10. óta a Pozsonyi (Bratislava) járásban 26 ilyen próbálkozást regisztrált a rendőrség, ebből 4 sikeres volt – tájékoztatta a TASR-t Katarína Bartošová, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője. „A csalás alapja megint az, hogy a csalók rendőrtiszteknek adják ki magukat, és elhitetik az áldozattal, hogy meg akarják óvni a pénzét. Gyakran mutatkoznak be Vratislav Hrušovský vagy a Viera Ondrušová néven, a sztori szerint Kassán (Košice) dolgoznak” – pontosított a szóvivő azzal, hogy a csalást a szolgálati igazolványuk fényképeivel vagy más dokumentumokkal teszik hitelesebbé. Az áldozattal azt is elhitetik, hogy valaki pénzt próbál felvenni a bankszámlájáról egy felhatalmazás alapján, amit állítólag az áldozattól kapott. Bartošová kifejtette, hogy a csalásban sokszor részt vesz egy állítólagos NBS alkalmazott is, általában Lukáš Šimek vagy Zemanová néven. „A kommunikáció kezdetén ráveszik az áldozatot, hogy töltse le a Signal telefonos alkalmazást, melyen keresztül aztán rávezetik, hogy pénzt vegyen fel a bankszámlájáról és adja át egy ismeretlen embernek, aki átveszi azt, miután megmondja az előre megegyezett titkos NBS kódot” – magyarázta. A szóvivő megállapította, hogy hétfőn (július 21.) egy 46 éves nőt keresett fel egy csaló, aki nyomozónak adta ki magát. Azt állította, hogy egy ismeretlen kassai személy az áldozat felhatalmazásával 10 ezer eurós kölcsönt akar felvenni. Ezután az NBS állítólagos alkalmazottja rávette, hogy vegye fel az összeget a bankszámlájáról és adja oda egy ismeretlen embernek egy bevásárlóközpont előtt. A hitelesség kedvéért elküldték neki az igazolványuk fényképét is. Hasonló eset történt kedden (július 22.) egy 52 éves nővel, akit meggyőztek, hogy valaki visszaélt a bankszámlájával. Az instrukciók szerint felvett 7400 eurót, és átadta a csalónak, aki ismerte a titkos NBS kódot. A rendőrség mindkét esetben csalás miatt indított büntetőeljárást, a tetteseket akár 2 év szabadságvesztésre is ítélhetik. A rendőrség újra felhívja a lakosság figyelmét, hogy ne adjanak pénzt ismeretlen személyeknek, ha azok telefonon keresztül keresik fel őket és rendőröknek, illetve bankok vagy állami intézmények alkalmazottainak adják ki magukat. „Ugyanúgy emlékeztetjük a lakosságot, hogy rendőrtisztek sosem követelik, hogy küldjenek vagy adjanak nekik pénzt, illetve értéktárgyakat” – jegyezte meg Bartošová. nms
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring