Törvénytervezetet nyújt be a „fejesek” ellen a Slovensko és a Za ľudí

dnes 13:37
Pozsony, július 11. (TASR) - Törvénytervezetet nyújt be a „fejesek” ellen, vagyis a politikai előjogok korlátozása érdekében a Slovensko és a Za ľudí. Korlátoznák például, hogy a minisztereket és állami hivatalnokokat szállító autók mikor használhatnak megkülönböztetett fényjelzés, megszabnák az államtitkárok számát, átláthatóbbá tennék a kormánygépek használatát. Erről pénteki sajtótájékoztatójukon számoltak be, a tervezetet szeptemberre készítik el. „Ennek a törvénynek az elfogadása lesz a feltétele annak, hogy bárkivel kormánykoalíciót kössünk” – jelentette ki Igor Matovič képviselő, a Slovensko elnöke. Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke hozzátette, megszüntetnék a kormányfő életjáradékát, korlátoznák az elsőbbségadás kihasználását, vagyis a jelzőfények és szirénák használatát a kormányautók számára, a kormánygépek használatát, a szerinte túlárazott gépkocsik vásárlását, és egy-egy minisztériumnál csak két államtitkár lehetne. A listát még tovább bővítik, eladnák például a három legfőbb közjogi méltóságnak szánt, kihasználatlan villákat is. Remišová kijelentette, az állam milliókat költött ezekre a villákra, de a közjogi méltóságok nem akarnak beköltözni. „A fiatal családoknak nincs hol lakniuk, a lakásárak elszabadultak, egyes régiókban 20%-kal drágultak. Viszont a mi fejeseink milliókat dobtak ki ezekre a kihasználatlan villákra, tehát eladjuk azokat, és a pénz oda kerül, ahol a legnagyobb szükség van rá, például a fiatal családokhoz” – mondta Remišová. Ján Magušina, a Za ľudí elnökségi tagja szerint csak két államtitkári posztot kellene fenntartani a minisztériumoknál, az elsőbbségadással való visszaélés miatt pedig sokszor balesetveszélyes helyzetet idéznek elő a kormányautók. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékelt a hírhez. hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring