Susko miatt a PS rendkívüli ülésre hívja össze az alkotmányjogi bizottságot

včera 19:21
Pozsony, július 10. (TASR) – Az ellenzéki PS rendkívüli ülésre hívja össze a parlament alkotmányjogi bizottságát. Az ülésen Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi miniszter hibáiról akar tárgyalni. Egyebek közt a Btk. módosításának negatív hatásait hozta fel érvnek, a miniszter felülvizsgálati indítványaira is rá akar kérdezni. Ezt Branislav Vančo (PS), a bizottság tagja jelentette ki. „Az igazságügyi miniszter Btk. módosítása meghozta romlott gyümölcsét. Hatásait mind az egyszerű emberek, mind a jogállamiság is megsínyli. Köztudottak a pénztárosok szörnyű tapasztalatai a tolvajokkal, de ezekbe a kellemetlen helyzetekbe a vevők is belefutottak már. A tolvajok egyre szemtelenebbek és agresszívebbek. És nem is csoda, hisz tudják, hogy megússzák és senki sem tud velük mit kezdeni” – jegyezte meg. Vančo felhívta a figyelmet az Európai Bizottság jogállamiságról szóló jelentésére is. „Egyre kevesebb korrupciós ügyet vizsgálnak ki és Szlovákia jogállamisága egyre romlik” – hangsúlyozta. A minisztert azért is kritizálta, mert nem magyarázta meg, miért nyújtott be felülvizsgálati indítványt Zoroslav Kollár ügyvéd és Michal Suchoba vállalkozó ügyében. „A parlament kötelessége, hogy ellenőrizze a kormányt, ezért úgy döntöttünk, rendkívüli ülésre hívjuk össze az alkotmányjogi bizottságot. A miniszternek el kell jönnie és meg kell magyaráznia a hibáit” – tette hozzá. nms
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring