Száj- és körömfájás: Kiírták a kárpótlási pályázatot

dnes 13:02
Pozsony, július 7. (TASR) – Hétfőn 44 millió eurós keretösszegű pályázatot írt ki a földművelési és vidékfejlesztési minisztérium a száj- és körömfájás által sújtott tenyésztők kárpótlására. A Vidékfejlesztési programban kiírt kárpótlást azok a gazdák kapják, akiknek likvidálni kellett a szarvasmarha-állományát - tájékoztatott hétfőn Richard Takáč (Smer-SD) földművelési és vidékfejlesztési miniszter. A pénzt tenyészállatok megvásárlására lehet fordítani, hogy az adott állomány nagysága elérje a március 20-a előtti állapotot, amikor a rendkívüli helyzetet kihirdették. Emellett a támogatás felhasználható a gazdaságban végzett helyreállítási munkák költségeire, a szennyezett takarmány, trágya és egyéb anyagok elszállításának költségeire, illetve a különféle épületek, járművek stb. fertőtlenítésének költségeire – a kiadások 90%-áig. Andrej Gajdoš, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke elmondta, összesen 8313 szarvasmarhát kellett elpusztítani, ebből 4251 volt tejelő tehén, a többi borjú, üsző és bika. „Nagy szükség van erre a kárpótlási pályázatra, mivel rendkívül rossz helyzetben van a szlovákiai állattenyésztés” – mondta Gajdoš. Az állomány a negyedik legkisebb az EU-ban, és Szlovákia az utolsó a visegrádi országok közül. A kamara elnöke hozzátette, Szlovákiában 0,33 szarvasmarha jut egy hektár mezőgazdasági területre, de például Hollandiában 3,56, miközben az uniós átlag 0,72. A támogatásnak köszönhetően gyorsabban vissza lehet állítani az állományok létszámát, és ez hatással van az önellátásra is, például a tejtermelésben. A vajfogyasztást körülbelül 50%-ban fedezi a hazai termelés, az önellátás aránya a sajtoknál 60%, a tejnél pedig 76%. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékelt a hírhez. hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring