Nataša Pirc Musar szlovén államfővel tárgyal Pellegrini Ljubljanában
dnes 15:52
Pozsony/Ljubljana, június 19. (TASR) - Nataša Pirc Musar szlovén államfővel találkozott Peter Pellegrini köztársasági elnök csütörtökön Ljubljanában, a Podrožnik villában.
Hivatalos látogatása során az államfő találkozik Meira Hottal, a szlovén nemzetgyűlés alelnökével, és Robert Golob szlovén miniszterelnökkel is, aki a vendéglátó ország elnöki palotájában fogadja Pellegrinit. A megbeszélés fő témája a biztonsági kérdések és a közelgő hágai NATO-csúcs előkészítése. Délután a Luka Koper tengeri kikötőbe látogat a küldöttség, a két államfő a kikötő vezetőségével találkozik.
Pénteken (június 20.) szlovák üzletemberek küldöttsége tárgyal az együttműködésről a koperi tengeri kikötő vezetésével.
Legutóbb 2018 márciusában járt Szlovéniában Pellegrini, akkor még beruházásért felelős miniszterelnök-helyettesként. A szlovén államfővel tavaly találkozott Párizsban, a nyári olimpiai játékok alkalmával, később pedig a krakkói Arraiolos-találkozón. Nataša Pirc Musar 2023-ban járt hivatalos látogatáson Szlovákiában, Pellegrini akkor a parlament elnökeként fogadta.
klm