Takáč: Jövő héten kezdődik a gazdaságok kárpótlása a száj- és körömfájás miatt

19. júna 2025 11:51
Pozsony, június 19. (TASR) - Jövő héten kezdődik a száj- és körömfájás által sújtott gazdaságok kárpótlása – jelentette ki a kormány szerdai (június 18.) ülése után Richard Takáč (Smer-SD) földművelési és vidékfejlesztési miniszter. „Jövő héten pályázatot írunk ki a Vidékfejlesztési programban, hogy az érintett gazdaságok kárpótlásért jelentkezhessenek az új tenyészállatok megvásárlási költségei, illetve a fertőtlenítés költségeiért” – mondta Takáč. „Többféle kárpótlási mechanizmus is van, egyrészt a gazdaságok biztosítva voltak, továbbá a Vidékfejlesztési programban kiírt pályázat, valamint az állami támogatási rendszer, amelyben szintén önálló keret lett elkülönítve erre” – tette hozzá. Azt is hangsúlyozta, eddig nem volt megfelelő a biológiai biztonság, különösen a szarvasmarha-tenyésztésnél. „Ezen változtatni kell. A sertéstenyésztésnél teljesen más a helyzet” – tette hozzá az agrárminiszter. hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring