A PS üdvözli, hogy elhalasztották az alkotmánymódosításról szóló szavazást
včera 19:21
Pozsony, június 17. (TASR) - Az ellenzéki Progresívne Slovensko (PS) üdvözli, hogy szeptemberre halasztották az alkotmány módosításáról szóló szavazást - mondta Michal Šimečka, a PS elnöke. Megismételte, hogy a tervezett módosítás rontaná Szlovákia nemzetközi megítélését, és gyengítené az emberi jogok védelmét. A Smer-SD parlamenti frakciója jelentette be, hogy őszre halasztották a szavazást.
Šimečka közölte azt is, hogy az ellenzék nevében Martin Dubécit, a PS-frakció elnökét fogja jelölni a megüresedett parlamenti alelnöki posztra. Šimečka úgy döntött, nem indul újra a posztért, nem fog „kérni” semmilyen parlamenti funkciót. Szerinte Dubéci élvezi az ellenzék támogatását, és a megválasztására vonatkozó indítványt már a jelenlegi ülésszakban beterjeszthetik.
Šimečkát 2024 szeptemberében váltották le a parlamenti alelnöki funkcióból. A Smer-SD és az SNS képviselői kezdeményezték a leváltását, amit azzal indokoltak, hogy felmerült a gyanú, miszerint a PS elnökéhez közel álló személyek állami támogatásokat kaptak, továbbá hogy manipulálták a támogatások elosztását. A tüntetések szervezését is felrótták neki.
klm