Raši: Konstruktív és kiegyensúlyozott volt az államfő országértékelő beszéde

28. mája 2025 18:27
Pozsony, május 28. (TASR) - Konstruktív és kiegyensúlyozott volt Peter Pellegrini államfő országértékelő beszéde – jelentette ki Richard Raši (Hlas-SD) házelnök. Úgy véli, a beszéd impulzust adhat a politikai életnek, mivel pártsemleges volt, és az alkotmányos egyensúly szellemében íródott. „Világosan megnevezte a társadalmi problémákat, olyan dolgokra mutatott rá, amelyekkel kapcsolatban hosszú ideje nincs előrelépés. Jól célzott megjegyzéseket intézett a kormányhoz, a kormánypártokhoz és az ellenzékhez is” – véli Raši. Mivel a társadalom megosztott, a házelnök szerint Pellegrini olyan formába öntötte a beszédét, amely nem további megosztottságot eredményez, hanem összefogásra ösztönöz. „Nem ítélőbíróként lépett fel, ellenkezőleg, közös tervezést javasolt a két politikai tábornak. Örülök, hogy az államfő kiemelte a kormány tevékenységét azokon a területeken, ahol sikerült javítani az emberek mindennapi életét” – fűzte hozzá. Annak is örül, hogy a beszéd egy jelentős része a jövő tervezésével foglalkozott. „Ez lehetne minden kormánypárt közös célja, hogy legyen bátorságunk olyan megoldásokhoz, amelyek túlmutatnak egy kormányzati cikluson, és legyen bátorságunk felszámolni az ágazati szemléletet az egyes minisztériumokban”. A külpolitikával kapcsolatban Raši megjegyezte, a Hlas-SD továbbra is a szilárd euroatlanti tagság garanciája lesz. „Mint minden államnak, Szlovákinak is joga van a szuverén külpolitikához. Ugyanakkor felelős partnerként is kell viselkednie, aki teljesíti a vállalat kötelezettségeit” – zárta a házelnök. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékelt a hírhez. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring