Pellegrini: Nyugalomra és megbékélésre van szüksége a társadalomnak

včera 12:15
Pozsony, május 28. (TASR) – A kedélyek sürgős lecsillapítására és megbékélésre van szüksége a társadalomnak, de ezt nem várhatjuk a politikusoktól. Az egyetlen megoldás a gyűlölködés beszüntetése, minden embernek a saját döntése, hagyja-e, hogy a gyűlölet felfalja, vagy tesz ellene - jelentette ki Peter Pellegrini államfő szerdai parlamenti országértékelő beszédében. Arra is rámutatott, hogy a Robert Fico (Smer-SD) kormányfő elleni merénylet óta meg rosszabb és fenyegetőbb a társadalmi légkör. Mindenkit felszólított, hogy tartsa tiszteleten a választás eredményét és a szavazók akaratát. „Világos, hogy a nyugalmat nem a politikusok fogják megteremteni, sajnos arra hiába fogunk várni, hogy úgymond fentről érkezzen ilyesmi” – hangsúlyozta az államfő. „Legyünk hálásak minden egyes embernek, aki úgy dönt, viselkedésével, megnyilvánulásaival hozzájárul a társadalom megnyugvásához” – tette hozzá. Pellegrini visszautasítja, hogy bárkit a politikai nézetei miatt sértegessenek. „Ne kérdőjelezzük meg a választók döntését, csak mert éppen nem tetszik nekünk” – tette hozzá. Riasztónak tartja, hogy mennyire kemény és kíméletlen lett a szlovák belpolitika, a társadalmi légkör pedig ahhoz a határhoz közelít, amikor már veszélybe kerül a békés egymás mellett élés, mivel még soha nem volt ennyire megosztott a társadalom. Az államfő a média óriási felelősségét is hangsúlyozta a társadalom formálásában, különösen ilyen szociális helyzetben. Úgy véli, egyes médiák lemondtak arról a feladatukról, hogy ellenőrizzék az információkat. „Bárki terjeszthet megalapozott és megalapozatlan információkat, és szerintem az újságírók gyakran kudarcot vallanak ezeknek az információknak, illetve az álhíreknek a kezelésében” – véli az államfő, mivel a sajtónak egyfajta szűrő szerepét is be kell töltenie ezen a téren. Pellegrini felszólította a kormányt, készítse el a koronavírus-járvány kezeléséről szóló elemzést, hogy választ kapjunk arra, mely intézkedéseknek volt értelme és ténylegesen emberéleteket mentettek, és melyek voltak feleslegesek, leginkább csak kellemetlenségeket okozva a mindennapi életben. „Ezután világosan ki kell mondani, mely intézkedések voltak kifejezetten kártékonyak, sőt esetleg veszélybe sodorták az embereket, hogy a jövőben elkerülhessük ezeket” – hangsúlyozta. „Egy ilyen objektív elemzés nélkül az olyan veszélyes kísérletezés útjára lép a kormány, amelynek eredménye az lehet, hogy mindenkit kárpótolnak, akit megbírságoltak az érvényes szabályok megsértése miatt” – tette hozzá. Ugyanis veszélyes, ha azt üzeni a kormány, hogy nem kell betartani a szabályokat és bármikor kész kárpótolni mindenkit, aki azokat megsérti – jegyezte meg az államfő az ún. Covid-amnesztiáról, melyet újratárgyalásra visszaküldött a parlamentbe. FIGYELEM: A TASR hang- és videófelvételt, valamint fényképeket mellékelt a hírhez. hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring