ŠŠI: Az alapiskolások több stresszt élnek át, mint a gimnazisták

27. mája 2025 18:21
Pozsony, május 27. (TASR) - Az alapiskolások több stresszt élnek át az iskolában, mint a nyolcosztályos gimnáziumok diákjai - derül ki az Állami Tanfelügyelet (ŠŠI) által végzett felmérés eredményéből. Az eredmények azt mutatják, hogy a nyolcadikosok közel 19, a szakközépiskolások több mint 15 százaléka nem érzi jól magát az iskolában - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Katarína Matejková, a ŠŠI szóvivője. „Az eredményeken mélyebben el kell gondolkodnunk. Kiderült, hogy az alapiskolások kevésbé érzik magukat biztonságban az iskolában, több stresszt élnek át, és kevésbé érzik befogadónak a közeget, mint a nyolcosztályos gimnáziumba járó diákok” - mondta Alžbeta Štofková Dianovská tanfelügyelő. A felmérésből az is kiderült, hogy a gyerekek több mint 40 százaléka, bármilyen iskolába jár is, stresszt él át a jegyei miatt, még akkor is, ha jól felkészült. Az alapiskolások negyede, a nyolcosztályos gimnáziumok tanulóinak ötöde válaszolta azt, hogy tapasztalt már megaláztatást a pedagógusok részéről. „Aggasztó az is, hogy az alapiskolások sokkal kevésbé toleránsak az eltérő vallású, hátrányos egészségi állapotú, vagy roma származású osztálytársaikkal szemben” - tette hozzá Štofková Dianovská. A felmérés eredményei eltérést mutattak a fiúk és a lányok között is - a fiúk nagyobb arányban értettek egyet azzal az állítással, hogy a nők kevésbé alkalmasak vállalatigazgatónak, vagy az állam vezetésére. A fiúk több mint ötöde minden iskolatípusban hajlandó lenne erőszakot alkalmazni, hogy „helyreállítsa a rendet”. A vezető tanfelügyelő szavai szerint az eredmények azt mutatják, hogy többet kell beszélgetni az iskolákban a tiszteletről, a demokráciáról és a befogadásról. „Az oktatásnak segítenie kell az olyan értékek kialakítását, amelyek egyesítenek, nem pedig megosztanak” - mondta a szakember. Az országos felmérést a ŠŠI a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) szociológusával közösen végezte tavaly novemberében, 15 850 alap és középiskolás tanuló bevonásával. Az ŠŠI tájékoztatása szerint azt akarták feltérképezni, hogy érzik magukat a gyerekek az iskolában, és milyen a hozzáállásuk a társadalmi kérdésekhez. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring