Blanár elutasítja Merz szavait, a szuverenitás védelmét hangsúlyozza

27. mája 2025 12:04
Pozsony, május 27. (TASR) - Friedrich Merz német kancellár gondolkodása elfogadhatatlan. Ha valamelyik tagállam kifogásokat emel, akkor azt szuverenitása érdekében teszi, és ilyen esetben tárgyalni kell, nem kényszerítő mechanizmusokat keresni – hangsúlyozta Juraj Blanár (Smer-SD) külügyminiszter – tájékoztatott kedden a minisztérium kommunikációs osztálya. „Szlovákia az Európai Unió teljes jogú tagja, ahol a döntéshozatali folyamatok nem a nagy államok nyilatkozatai szerint alakulnak, hanem konszenzuskereséssel. Szlovákia ellenzi a vétójog megszüntetését és az egyhangú szavazás helyett a többségi szavazás bevezetését, mivel ez egyes államokat hátrányos helyzetbe hozna és olyan döntéseket is kénytelenek lennének elfogadni, amelyek alapvetően befolyásolnák az adott államot és a lakossága életét” – jelentette ki Blanár. A külügyminiszter bízik benne, hogy csupán hipotetikus kijelentésről volt szó Merz részéről, párbeszédet sürget, valamint a tagállamok egyenrangúságának tiszteletben tartását, mert ezekre az alapokra épült az EU, és lehetővé teszik az elfogadható megoldások megtalálását és a konszenzust. Friedrich Merz hétfőn (május 26.) kijelentette, Németország mérlegeli, hogy javasolni fogja Brüsszelben az uniós támogatások megvonását Szlovákiától, ha továbbra is eltér az EU közös irányvonalától. Szavait visszautasította Robert Fico (Smer-SD) kormányfő, azt mondta, a német kancellár kijelentései elfogadhatatlanok a modern Európában. hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring