Előzetesbe került a ligetfalui városi hivatal volt alkalmazottja (2)

26. mája 2025 12:02
Pozsony, május 26. (TASR) – A Pozsonyi (Bratislava) Kerületi Bíróság hétfőn elrendelte René H. előzetes letartóztatását, a ligetfalui (Petržalka) városi hivatal volt munkatársát csalással gyanúsítják. Az ügyész megelőzés céljával kérte az előzetes letartóztatás elrendelését. A fellebbviteli bíróság indokoltnak találta az előzetes letartóztatást, mivel más eszközökkel nem lehet biztosítani annak célját. Nem fogadta el a gyanúsított írásos ígéretét, sem az anyja által felkínált óvadékot. „Őszinte sajnálatomat fejezem ki azért, amit tettem, hibáztam. A lehetőségeimhez mérten meg akarom téríteni a kárt. Elkezdtem a gyógykezeltetésemet. Megítélésem szerint az eljárást szabadlábon is le lehet folytatni ellenem, ezért kérem az ügyész panaszának elutasítását” – indokolta kérését a gyanúsított. Ügyvédje, Adrian Šándorčín azzal érvelt, hogy a gyanúsított megtérítette a kár egy részét és megbánta tettét. Emellett nem áll fenn a bűnismétlés veszélye, mivel az René H. munkahelyéhez kötődött, de már megszüntették a munkaviszonyát. René H. a bérszámfejtési részleg alkalmazottja volt, 2023 óta illegálisan utalt át összegeket a saját bankszámláira, amivel több mint 2,7 millió eurós kárt okozott az önkormányzatnak. Ján Hrčka polgármester az ügy miatt május végével lemondott, ezt azzal indokolta, hogy nem vette észre korábban a sikkasztást. Ha a bűnössége bebizonyosodik, a gyanúsítottat háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. A Pozsonyi I-es Városi Bíróság korábban nem rendelte el az előzetes letartóztatást, a kerületi bíróság ezt bírálta felül. FIGYELEM: A TASR fényképet mellékelt a hírhez. A hírt a 3. bekezdéssel bővítettük. hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring