Pekarová Adamová:Fico moszkvai útja az ő szuverén döntése,és az ő bizonyítványa

7. mája 2025 18:15
Prága/Pozsony, május 7. (TASR) – Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök tervezett moszkvai látogatása az ő szuverén döntése, de egyúttal az ő bizonyítványa is – jelentette ki Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament képviselőházának elnöke, miután Prágában találkozott Richard Rašival (Hlas-SD), a szlovák parlament elnökével. Raši a miniszterelnök, a Smer-SD a legerősebb koalíciós pártja elnöke döntésének tekinti a lépést – tájékoztatott a TASR tudósítója. „Sajnálom, hogy nem a pozsonyi (Bratislava) Sznf (SNP) téren emlékezik meg az eseményekről, hanem a Vörös téren, azokkal együtt, akik ma ártatlan ukránokat támadnak” – jegyezte meg Pekarová Adamová, és hozzátette, senki sem vitatja a történelmi tényeket, eseményeket és az orosz hadsereg szerepét a felszabadításban. Raši azt mondta, a lehető legtöbb emlékhelyen meg fog emlékezni a második világháború befejezésének 80. évfordulójáról. „Nem kérdőjelezem meg a történelmi tényeket, és örülnék, ha senki sem kérdőjelezné meg őket. Szlovákia felszabadulása főként a Vörös Hadsereg katonáinak köszönhető. Úgy döntöttem, tisztelettel adózom ezeknek az embereknek az emléke előtt Szlovákiában, szerintem ez így helyes” – jelentette ki Raši. Robert Fico miniszterelnök május 9-én részt vesz a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken, Moszkvában. Előre bejelentette, hogy le akarja róni tiszteletét a Vörös Hadsereg több ezer katonája előtt, akik Szlovákia felszabadítása során estek el, valamint a „náci őrület” több millió áldozata előtt is tisztelegni akar. FIGYELEM: A TASR hang- és videofelvételt mellékelt a hírhez. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring