Megnyitották az egészségügyi és az építkezési törvényről szóló parlamenti ülést

4. februára 2025 14:25
Pozsony, február 4. (TASR) - Második próbálkozásra nyitották meg a képviselők a parlament rendkívüli ülését. Az egészségügyi szakszervezetekkel kötött megállapodással kapcsolatos egészségügyi törvényről tárgyalnak, valamint az építkezési törvénnyel és a törvény nyomán bekövetkezett változásokkal kapcsolatos törvények módosítására vonatkozó javaslattal foglalkoznak. Az ülés elején 76 képviselő volt jelen az ülésteremben. Az egészségügyre vonatkozó törvényjavaslatot a múlt héten hagyta jóvá a kormány, és javasolja, hogy gyorsított eljárásban tárgyaljanak róla. A módosítások az orvosbérek indexálására, a kórházi dolgozókra vonatkozó normák bevezetésére és a kórházi dolgozók munkaidejének csökkentésére vonatkozik. A jogszabály a kormány és az Orvos Szakszervezetek Szövetsége közötti memorandummal kapcsolatos. A memorandumnak köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy több mint 3300 kórházi orvos felmondjon, ami a kórházi ellátás összeomlásához vezetett volna. A szakszervezet azonban ragaszkodik ahhoz, hogy február végéig fogadja el a törvényt a parlament, ellenkező esetben február 28-ig 3300 orvos távozik a kórházakból. A képviselők várhatóan döntenek az új építkezési törvényjavaslatról is. A javaslat célja az állami építésügy professzionalizálása, a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése és az eljárás egyszerűsítése, különösen a családi házak és a kisebb társasházak építésénél. Az úgynevezett fekete építkezések, illetve az építőipari fegyelem kérdésével is foglalkozik a jogszabály. Várhatóan más, az építkezési törvénnyel kapcsolatos szabályozásokról is tárgyalni fognak az ülésen a képviselők. Hogy később ne adódjanak bonyodalmak, a módosításoknak az építési törvénnyel egy időben kell hatályba lépniük. A parlamentnek ezért gyorsított eljárás keretében kell tárgyalnia a módosításokról. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring