SaS: Fel kell újítani a főállomást, nem lehet, hogy Stomfán építsenek egy újat

10. júla 2024 14:45
Pozsony, július 10. (TASR) – A Közlekedésügyi Minisztérium (MD), illetve az Idegenforgalmi és Sportminisztérium (MCRaŠ) elkezdhetne együttműködni a fővárossal, és nekifoghatna a pozsonyi (Bratislava) főállomás felújításának. Jozef Ráž (Smer-SD-jelölt) közlekedésügyi miniszter nem indokolta meg a várossal kötött, felújításról szóló együttműködési memorandum egyoldalú felmondását. Ezt a Sloboda a Solidarita (SaS) közölte a szerdai sajtótájékoztatóján. Branislav Gröhling pártelnök elmondta, hogy a főváros és a közlekedésügyi miniszter közös memorandumát még akkor írták alá, mikor az SaS a kormányban volt, és ez volt az állomás felújítása felé tett első lépés. A dokumentum mindkét felet arra kötelezte, hogy a felújítás során együttműködjön. „Nemrég azonban a közlekedésügyi miniszter abszurd módon és egyoldalúan felmondta a memorandumot, ráadásul anélkül, hogy ezt megmagyarázta volna a városnak. Ezért arra szólítjuk fel, hogy a dokumentumot azonnal tekintse érvényesnek” – mondta Gröhling. A felújításba a MCRaŠ is bekapcsolódik. „Ugyanígy Dušan Keketi (SNS-jelölt) idegenforgalmi és sportminiszterhez fordulunk, hogy lépjen az ügyben. Az mégsem lehet, hogy évi 236 millió euróból tartsunk fenn egy minisztériumot, miközben a főállomás roskadozik” – magyarázta a pártelnök azt is hozzátéve, hogy az állomás a Szlovákiába érkező turisták kapuja. Marián Viskupič, az SaS alelnöke szerint a vasútnak egyre nagyobb a jelentősége, és nem csak szlovákok érkeznek Pozsonyba. Rámutatott, hogy sokan Bécsből, Budapestről és Prágából jönnek ide. A főállomás jelenlegi állapotáért szerinte a Smer-SD felelős, amely a közlekedésügyi minisztériumon keresztül hosszú évekre leállította a vasúti közlekedés fejlesztését Pozsonyban, és manapság is ezt az irányvonalat folytatja. Viskupič hozzátette: a fővárossal kötött memorandum eltörlése után a közlekedésügyi miniszter arról kezdett beszélni, hogy a főállomásnak Stomfán (Stupava) kellene elkészülnie 2030-ra. „A főállomás Stomfán való felépítése már önmagában világraszóló különlegesség. Amikor megjönnek a turisták, át kell szállniuk egy Pozsonyba tartó másik vonatra, vagy jobb esetben taxit hívhatnak” – zárta a képviselő. sz
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring