KDH: Felszólítjuk az államfőt, vétózza meg az STVR-törvényt

20. júna 2024 22:53
Pozsony, június 20. (TASR) - A kormány csütörtökön úgy döntött, erőszakkal, és minden szakmai indoklás nélkül megszünteti az RTVS-t – mondta a Szlovák Televízióról és Rádióról (STVR) szóló törvény megszavazására reagálva Jozef Hajko (KDH) parlamenti képviselő, a parlament kulturális és médiabizottságának tagja. Hajko és a KDH felszólítja Peter Pellegrini köztársasági elnököt, hogy vétózza meg a törvényt. „A kormánynak lehetősége lett volna megnyugtatni a társadalmat és békét teremteni, ehelyett azonban olyan törvényeket erőltet át, amelyek megosztják a társadalmat, veszélyeztetik a demokráciát és a sajtószabadságot" - figyelmeztetett Hajko, és hozzátette, úgy véli, ennek a törvénynek a megszavazása is azt igazolja, hogy a kormány az ellenőrzése alá akar vonni minden olyan intézmény, amely kritizálhatja a koalíciót. „A KDH felszólítja a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá, és küldje vissza a törvényt a parlamentnek" - jelentette be Hajko. A Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) új neve Szlovák Televízió és Rádió (STVR) lesz. Az igazgatót kilenctagú testület fogja megválasztani, amelynek négy tagját a kulturális minisztérium jelöli. A törvényt csütörtökön szavazta meg a parlament a kormánypárti képviselők több módosító javaslatával együtt. A jelenlévő 78 képviselő mindegyike megszavazta a jogszabályt, az ellenzék nem vett részt a szavazáson. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring