Šimkovičová: A jövő héten terjesztjük a kormány elé a közmédiáról szóló törvényt

16. apríla 2024 13:04
Pozsony, április 16. (TASR) - A jövő héten terjeszti a kormány elé a kulturális minisztérium a Szlovák Televízióról és Rádióról (STaR) szóló törvénytervezet módosított változatát – jelentette be a közösségi hálón Martina Šimkovičová kulturális miniszter (SNS-jelölt). „A javaslat minden tekintetben megfelel az uniós jogszabályoknak, és bízom benne, hogy a televízió és a rádió ezután ismét teljesíteni fogja közszolgálati feladatait” – jelentette ki Šimkovičová. Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter (SNS-jelölt) hétfőn (április 15.) jelentette be, hogy a tárcaközi és a kormánykoalíciós egyeztetések nyomán megszületett az egyezség a módosított változatról. A minisztérium március 11-én bocsátotta gyorsított véleményezési eljárásra az eredeti tervezetet, összesen 327 észrevétel érkezett hozzá, ebből 42 csoportos észrevétel. A kulturális élet szereplői mellett a nyilvánosság részéről és a pártoktól is, melyekben egyebek mellett arra hívták fel a figyelmet, hogy a törvényjavaslat sérti az uniós jogszabályokat, például a médiaszabadságról szóló uniós chartát. A minisztérium március végén jelentette be, hogy a véleményezési eljárásban beérkezett rengeteg észrevétel és a témakör összetettsége miatt a változtatások kidolgozásáig elhalasztja a tervezet kormány elé terjesztését. hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring