SaS: Számos ügy kivizsgálása állna le az ÚŠP megszüntetése miatt (2)

4. decembra 2023 20:25
Pozsony, december 4. (TASR) – Számos ügy kivizsgálása állhat le, ha megszűnik a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) – figyelmeztetett Mária Kolíková, az SaS képviselője hétfői sajtótájékoztatóján. Hozzátette, a botrányos ügyek folytatását így olyan ügyészekre bíznák, akik még soha nem vizsgáltak ilyen eseteket. „Ha megszüntetik a különleges ügyészséget, sőt netán még a Speciális Büntetőbíróságot (ŠTS) is, azzal megerősödne a maffia és a szervezett bűnözés” – tette hozzá Kolíková. Feltételezi, hogy az összes ügyet a kerületi ügyészségeknek adnák át, és olyan ügyészekhez kerülnének, akik nem tudnának mit kezdeni velük. Kolíková arra is rámutatott, feltehetően gyorsított eljárásban akarja elfogadtatni a kormány az ÚŠP megszüntetését, de ezt semmi sem indokolja. „Figyelmeztetni fogjuk az Európai Bizottságot az ilyen törvénymódosítás veszélyeire és a büntetőeljárások szabályos lefolytatásának megsértésére” – mondta Kolíková. A KDH is elutasítja a Speciális Ügyészi Hivatal és a Speciális Büntetőbíróság megszüntetését vagy tevékenységének korlátozását. „Ilyen intézmények megszüntetése gyakorlatilag megbénítaná az állam szervezet bűnözés és korrupció elleni harcát, ami megengedhetetlen” – jelentette ki Milan Majerský, a KDH elnöke. Emlékeztetett, hogy a mozgalom támogatta az ÚŠP és az ŠTS létrehozását, és a megszüntetésük olyan határvonal lenne, amit nem szabad átlépni. A parlamenten kívüli Demokrati arra figyelmeztetett, hogy ha megszüntetik az ŠTS-t és az ÚŠP-t, az Európai Unió leállíthatja a Szlovákiának szánt uniós támogatások folyósítását. Jaroslav Naď pártelnök szerint ez ugyanis a jogállamiság romba döntése lenne, és egységes fellépésre szólította fel az ellenzéki pártokat. Robert Fico (Smer-SD) kormányfő a közmédia Szombati párbeszéd című műsorában jelentette ki, minden szükséges lépést megtesz, hogy Daniel Lipšic különleges ügyész távozzon a Speciális Ügyészi Hivatalból. Azzal kapcsolatban nem nyilatkozott, hogy a Speciális Büntetőbíróság megmarad-e. FIGYELEM: A hírt a 4-5. bekezdéssel bővítettük. hlp, klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring