Fico közölte Smihallal,hogy Szlovákia humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának-2

4. decembra 2023 17:48
Pozsony, december 4. (TASR) - Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök hétfői telefonbeszélgetésük során megerősítette Denisz Smihal ukrán kormányfőnek, hogy Szlovákia humanitárius és civil segítséget nyújtana Ukrajnának. Erről a közösségi hálón tájékoztatott a miniszterelnök. Egyúttal bejelentette, hogy 2024 elején a szlovák-ukrán határon találkozik Smihallal. „Nem hiszünk az ukrajnai konfliktus katonai megoldásában, mert az csak felesleges vérontáshoz vezet, eredményre nem" - jelentette ki Fico. Kizárta, hogy a hadseregtől és az állami raktárakból fegyvert és lőszert szállítanának Ukrajnába. Kijelentette, hogy Szlovákia kész segíteni Ukrajnának az aknamentesítésben, ehhez speciális felszereléseket szállítani, együttműködni az energiaszektorban, beleértve a lakosságot szolgáló nukleáris létesítmények felügyeletét, és humanitárius segélyt nyújtani Ukrajnának. Megerősítette továbbá, hogy a Szlovákia továbbra sem engedélyezi az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát Szlovákia területére, amit azzal indokolt, hogy ez ellentétes lenne a szlovákiai gazdák érdekeivel. A kormányfő megerősítette, hogy Szlovákia támogatja Ukrajna és Moldova európai perspektíváját, de a nyugat-balkáni országokéval együtt. Támogatja az Európai Unió 2024-2027-es költségvetésének közelgő felülvizsgálatát is az általa korábban meghatározott feltételekkel. Az említett területeken való együttműködés az új év elején téma lesz a szlovák és az ukrán miniszterelnök találkozóján. Smihal a telefonbeszélgetés után közölte, Ficóval körvonalazták a kétoldalú együttműködés kiemelt területeit: az újjáépítést, az energetikát és a határ menti infrastruktúra fejlesztését. Az ukrán kormányfő hozzátette, tárgyaltak a szlovák-ukrán határon kialakult helyzetről is. Az ukrán miniszterelnök a közösségi hálón tett bejegyzésében azt írta, köszönetet mondott Szlovákiának, amiért következetesen támogatja Ukrajna európai perspektíváját. FIGYELEM: A hírt az utolsó két bekezdéssel bővítettük. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring