Fico telefonon fog tárgyalni Smihal ukrán kormányfővel

24. novembra 2023 16:28
Pozsony, november 24. (TASR) – Telefonon fog tárgyalni Robert Fico szlovák kormányfő és Denisz Smihal ukrán kormányfő. Ezt Robert Fico jelentette be pénteki prágai látogatása során, miután Petr Fiala cseh kormányfővel folytatott megbeszélést. A telefonos egyeztetés fő témája az ukrajnai aknamentesítésben való szlovák részvétel lesz, valamint az, hogy milyen további humanitárius segítségre van szüksége Kijevnek – tájékoztatott a TASR prágai tudósítója. „Azt kell tisztáznunk, hogy Ukrajnának mire lesz szüksége ezen a télen, és miben tudunk segíteni. Például hordozható generátorokról van szó a fűtéshez, továbbá Ukrajna aknamentesítési programjáról… Készen állunk humanitárius, polgári segítséget nyújtani Ukrajnának” – mondta Fico. Hozzátette, a szlovák lakosság volt az első, amely a háború kitörése után segítséget nyújtott az ukrán menekülteknek. Közülük sokan Szlovákiában maradtak, de még többen mentek Csehországba. „Ezen a téren semmi sem változik, csak fogadják el, kérem…, fegyvereket nem akarunk szállítani Ukrajnának” – tette hozzá Fico. Megismételte az új szlovák kormány álláspontját, hogy nem hisz az ukrajnai konfliktus katonai megoldásában. Szavai szerint a frontvonalak megmerevedtek, és a háború akár 2030-ig is elhúzóhat, az Oroszország elleni szankciós politika pedig nem működik. „Ilyen körülmények között mi azt mondjuk: jobb tíz évig tárgyalni békében, vagy tűzszünet mellett, a hadműveletek felfüggesztésével, mint tíz év elteltével tárgyalóasztalhoz ülni, amikorra további 500-600 ezer ember vesztette életét” – mondta Fico. Hozzátette, elfogadja Csehország és a többi állam álláspontját is, amelyek katonailag is segítik Ukrajnát. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékelt a hírhez. hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring