Kostolný: A kormányfőt törvény kötelezi arra, hogy tájékoztassa a sajtót

20. novembra 2023 18:09
Pozsony, november 20. (TASR) - Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnököt törvény kötelezi arra, hogy az összes médiumot tájékoztassa – mondta Matúš Kostolný, a Denník N főszerkesztője a miniszterelnöknek arra a kijelentésére reagálva, hogy megszünteti a kommunikációt egyes médiumokkal. „Meggyőződésem, hogy ezzel törvényt sért, hiszen a kormányfőt jogszabály kötelezi arra, hogy minden médiumot tájékoztasson. A Denník N olvasóinak is joguk van a tájékoztatáshoz, és ezt most Robert Fico meg akarja tagadni tőlük" - hangsúlyozta Kostolný. A Denník N főszerkesztője hozzátette, hogy Fico évek óta nem válaszol a lap megkereséseire. „Annyi változott, hogy ezt most hivatalos álláspontjává nyilvánította a miniszterelnök. És nem attól függően, hogy jó kedve van-e, vagy rossz. Ez miniszterelnöki döntés" - mutatott rá. Kostolný szerint úgy tűnik azonban, hogy Fico tudja, milyen rosszul venné ki magát, „ha nem engedné be a kormányhivatalba a Markíza televízió, a Denník N, a SME és az Aktuality újságíróit". Ezért finomított a fenyegetőzésén, és most már csak azt mondja, nem fog szóba állni az említett szerkesztőségek újságíróival". A kormányfő megszakította a kommunikációt a Markíza televízió, a Denník N és a SME című napilap, valamint az Aktuality internetes portál szerkesztőségével. Azt állítja, nem tesznek eleget annak a kötelességüknek, hogy időben, a valóságnak megfelelő, átfogó tájékoztatást adjanak. Hétfőn a pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészkarának több újságíróhallgatója tiltakozott a kormányfő hozzáállása ellen a kormányhivatal épülete előtt. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu