Fico: A Haščák elleni eljárás tipikus politikai per volt

23. septembra 2022 16:03
Pozsony, szeptember 23. (TASR) – A Jaroslav Haščák üzletember ellen indított büntetőeljárás tipikus politikai per volt, bizonyítékok nélkül – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Robert Fico, a Smer-SD elnöke, hozzátéve, hogy szerinte Haščák őrizetbe vételéről 2020-ban az akkori országos rendőrfőkapitányt is tájékoztatták. „Ez igazolja, hogy az egész ügy, a Haščák és a Penta elleni támadás tipikus politikai per volt, bizonyítékok nélkül, hogy bármi áron letartóztassák, meggyanúsítsák és vizsgálati fogságba helyezzék annak a befektetői csoportnak az egyik vezetőjét, amelyről több kormánypárti politikus erős kijelentéseket tett a választás után” – mondta Fico. Az állam szeptember elején bocsánatot kért Haščáktól, amiért jogtalanul indítottak ellene eljárást és vizsgálati fogságba helyezték. A Marián K. volt rendőr elleni nyomozás kapcsán a Smer-SD elnöke zsarolásról beszélt a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyészeinek részéről. Mindezt állítólag hangfelvételek igazolják. Fico rámutatott Ľudovít M.-nek, a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatala meggyanúsított volt vezetőjének különleges szerepére, aki több ügyben együttműködik a nyomozó hatóságokkal. Marián K. volt rendőrt egyelőre nem jogerősen korrupció miatt 11 év szabadságvesztésre ítélte a Speciális Büntetőbíróság. Fico rámutatott, hogy a fellebbezéssel a Legfelsőbb Bíróságnak az a szenátusa fog foglalkozni, amelyet Juraj Kliment vezet, Marián K. ügyében pedig Kliment unokaöccse, Ondrej Repa volt az ügyész. Marek Para védőügyvéd ennek kapcsán megkérdőjelezte az ügyelosztást a Legfelsőbb Bíróságon. „Teljesen nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben, és nem véletlenül kapta ezt az ügyet éppen ez a bíró” – jegyezte meg Para. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékelt a hírhez. hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring