A belügyminiszter kinevezte Š. Hamran megbízott rendőrfőkapitányt

20. septembra 2021 21:16
Pozsony, szeptember 20. (TASR) - Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter hétfőn kinevezte Štefan Hamran megbízott rendőrfőkapitányt. A miniszter erről a közösségi hálón tájékoztatott. Bízik benne, hogy Hamran megbirkózik minden feladattal és kihívással, amelyek ezekben a nehéz időkben várnak rá. "Egy tapasztalt és nemzetközileg elismert szakemberről van szó, aki jelenleg a Lynx Commando néven közismert különleges egységet vezeti" - közölte a miniszter. Mikulec hangsúlyozta: az országnak jelenleg - jobban, mint bármikor korábban - becsületes és bátor szakemberekre van szüksége, akik készek a törvényesség és az igazságosság oldalára állni. "Rendkívül fontos, hogy a következő időszakban ne hátráljunk meg. Éppen ellenkezőleg. Azok, akik korábban eltorzították az igazságszolgáltatást, most mindent elkövetnek annak érdekében, hogy soha ne derüljön fény a piszkos praktikáikra. Ezt nem engedhetjük" - szögezte le a belügyminiszter. Hamran Peter Kovaříkot váltja a rendőrség élén, aki szeptember 15-ével kérte a felmentését. Azután döntött így, hogy a Pozsonyi (Bratislava) Kerületi Ügyészség augusztus végén hivatali hatáskörrel való visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozásának bűncselekménye miatt büntetőeljárást indított ellene. Kovařík állítólag akadályozott egy folyamatban lévő letartóztatást, és az ezzel kapcsolatos büntetőeljárás menetét is, amely Matej Z. és Peter P. terhelteket érintette. Kovařík elutasította az ellene felhozott vádakat. Az ügyben panaszt nyújtott be. A szabályos pályázati eljárást a rendőrfőkapitányi posztra a funkció megszűnését követő 30 napon belül kell meghirdetni. A hatályos jogszabály értelmében a rendőrfőnök-jelöltet egy szakmai bizottság választja ki, ezt követően nyilvános meghallgatáson kell részt vennie a parlament védelmi bizottsága előtt. Az új rendőrfőnöket a belügyminiszter nevezi ki, a védelmi bizottság javaslatára. A megbízatása négy évre szól. Mikulec korábban kijelentette: az országos rendőrkapitány választásának új szabályait igyekeznek minél előbb törvénybe iktatni. A rendőrfőnök-választás szabályainak módosítását a kormányprogram is tartalmazza. A módosítás értelmében megerősödne a belügyminiszter szerepe. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu