Pápa: Szűz Mária a szlovák nemzet számára a hit példaképe

15. septembra 2021 12:07
Sasvár, szeptember 15. (TASR) – Szűz Mária a szlovák nemzet számára a hit példaképe, aki halad az úton, és nem mozdulatlan. Ezt Ferenc pápa jelentette ki szerdán, a sasvári szentmisén tartott homíliája során. Arra kérte Szlovákia polgárait hogy maradjanak ezen az úton. A mai Szlovákiának a pápa szerint prófétákra van szüksége, akik az életükkel megmutatják az Evangélium szépségét, és megteremtik a párbeszédet. A pápa egyúttal az együttérző hitre hívta fel a figyelmet, amely szolidáris a rászorulókkal. „Szűz Mária a szlovák nemzet számára a hit példaképe: a hité, amely útra kel, egyszerű és őszinte vallásosság ösztönzi, mindig úton van, és az Urat keresi. Azzal, hogy az úton járunk, elkerülhetjük a statikus vallást, amely megelégszik egy-egy szertartással vagy a régi hagyománnyal” – mondta Ferenc pápa a homília során. „Arra kérem önöket, hogy maradjanak az úton. Mária az út, amely Krisztus szívéhez vezet” – tette hozzá. Mária hite elsősorban olyan hitet jelent, amely útnak indul. A pápa emlékeztetett: az angyal üzenete után azonnal útra kelt, és Erzsébethez ment. Nem tartotta kiváltságnak, hogy a Megváltó anyja lesz. „Szükségét érezte annak, hogy ajtót nyisson, és kimenjen a házból. Élő példájává vált annak a türelmetlenségnek, amellyel Isten minden emberhez el szeretne jönni, hogy megváltsa őket a szeretetével” – mondta azzal, hogy Mária a kényelmes megszokás helyett az ismeretlen utakat választja. A pápa szerint nem lehet a hitet az élet édesítőszerévé egyszerűsíteni. „Jézus eljött, hogy fényt hozzon a sötétségbe. A sötétség így fényt kapott, és vissza kellett húzódnia. Ezért harcol ellene a sötétség állandóan” – mondta. Hozzátette: aki magához engedi Krisztust, és megnyílik előtte, feltámad. És az, aki elutasítja őt, a sötétségbe zárja magát, és saját romlását okozza. „A mai Szlovákiának is ilyen prófétákra van szüksége. Nem az kell, hogy ellenségesen viszonyuljunk a világhoz, hanem hogy olyan jelképek legyünk, amelynek ellent fognak mondani, olyan keresztények legyünk, akiknek az élete meg tudja mutatni az Evangélium szépségét, és olyan emberek, akik képesek megteremteni a párbeszédet ott, ahol eltérnek a vélemények; olyanok, akik képesek a testvéri szeretetre ott, ahol a társadalomban megosztottság és egyenlőtlenség uralkodik” – biztatta a hívőket. Mária szerinte együttérző anya is, aki összegyűjti könnyeinket, és megnyugtat minket. Arra emlékeztet, hogy a végső győzelem Krisztusban van. „A kereszt alatt áll. Nem fut el, nem akarja menteni az életét. Nem alkalmaz emberi cselfogásokat, sem szellemi érzéstelenítőt, hogy elkerülje a fájdalmat. Ez az együttérzés bizonyítéka: a kereszt alatt maradni” – hangsúlyozta Ferenc pápa. A pápa szerint a hívőknek meg kell nyílniuk az együttérző hit előtt, amely ahhoz vezet, hogy meg tudjuk osztani életünket azokkal, akik megsérültek, szenvednek vagy nehéz keresztet visznek a vállukon. sz
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu