Pápalátogatás: A kassai stadionban több mint 20 000 ember fogadta a pápát

14. septembra 2021 18:18
Kassa, szeptember 14. (TASR) – Ferenc pápa kedd délután a fiatalokkal találkozott a kassai (Košice) Lokomotív stadionban. A rendezvényen több mint 20 000, többségében fiatal résztvevő fogadta, de az idősebb generáció képviselői sem hiányoztak. Az egyházfő a papamobilján körbement a megtelt stadionban, és innen köszöntötte a jelenlévőket. A találkozó programjában a fiatalok tanúságtétele, a Szentatyával folytatott párbeszéd és a pápa beszéde szerepel. A stadion kapuit már 8:00-kor megnyitották. Délelőtt szentmisét tartottak, amelyet Dominik Duka bíboros celebrált. A program részét képezte az Anna Kolesárováról való megemlékezés, akit három évvel ezelőtt ebben a stadionban avattak boldoggá. A találkozót elsősorban a 15-30 év közötti korosztálynak szánták, de a tömegben sok idős ember is jelen volt. Mind a 21 000 résztvevőnek biztonsági ellenőrzésen kellett átesnie. A pápa kedden Eperjesre (Prešov) is ellátogatott, ahol szentmisét celebrált. Később a Luník IX-en találkozott a roma közösséggel. Kassáról még este visszarepül Pozsonyba (Bratislava). FIGYELEM: A TASR fotót és videofelvételt mellékel a hírhez. sz
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring