A rendőrség cáfolja a COVID-19 elleni védőoltással kapcsolatos álhíreket

21. januára 2021 21:04
Pozsony, január 21. (TASR) - A rendőrség arra figyelmeztet, hogy több álhír (hoax) is terjed a COVID-19 betegség elleni védőoltással kapcsolatban a közösségi hálókon. Ezek arról szólnak, hogy több homonnai (Humenné) és pozsonyi (Bratislava) egészségügyi dolgozó súlyos állapotba került, miután megkapták a vakcinát. A rendőrség hangsúlyozza, hogy ezek az állítások nem fedik a valóságot. Olyan esetet, hogy egy beoltott személyt az intenzív osztályra kellett volna szállítani, vagy életveszélybe került volna, az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Hivatal (ŠÚKL) szerint Szlovákiában eddig nem jelentettek. "Az egészségügyi dolgozók esete, akiknél a COVID-19 elleni oltást követően állítólag komplikációk, illetve anafilaxiás sokk lépett fel, nem történt meg. Ez egy képtelenség, egy veszélyes hoax" - áll a homonnai kórház közleményében. A kórház alkalmazottainak többségét már beoltották, a vakcinázás során eddig nem jelentkezett semmilyen jelentősebb komplikáció. A Pozsonyi Egyetemi Kórház is cáfolta azokat az információkat, melyek szerint több orvosuk a második oltás után kórházi kezelésre, illetve intenzív ellátásra szorult volna. "Ez hazugság, a megnevezett orvosok pedig fontolgatják, hogy büntetőfeljelentést tesznek. A négy egészségügyi nővért illetően, akiknek a második oltás után állítólag felszökött a lázuk, nem tudunk nyilatkozni, mivel ennek a hoaxnak a szerzője nem konkretizálta, melyik kórházról van szó. Szeretnénk ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a láz a vakcina gyakori mellékhatásai közé tartozik. Ez nem egy szokatlan dolog, amitől az embereknek félniük kellene" - olvasható a kórház csütörtöki közleményében. Eszerint az intézményben nagy az érdeklődés az oltás iránt. A rendőrség hangsúlyozta: minden gyógyszernek, így a védőoltásoknak is lehetnek mellékhatásai, amelyek azonban nem jelentkeznek mindenkinél. "Fontos hangsúlyozni, hogy a jóváhagyott védőoltásokat szigorúan ellenőrizte az Európai Gyógyszerügynökség, és azok biztonságosak. Az esetlegesen fellépő mellékhatásokat az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Hivatalnak lehet jelenteni" - zárul a rendőrség közleménye. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring