VÁLASZTÁSOK2020: Az ĽSNS együttműködik négy parlamenten kívüli párttal

13. novembra 2019 16:34
Rózsahegy, november 13. (TASR) - Az ĽSNS, a Národná koalícia, a KDŽP Aliancia za Slovensko, a Priama Demokracia és a Doma dobre politikai formációk képviselői aláírtak egy memorandumot a nemzeti és keresztény pártok választások előtti együttműködéséről. Marian Kotleba, az ĽSNS elnöke erről a szerdai sajtótájékoztatóján számolt be Rózsahegyen (Ružomberok). "A memorandum hatalmas elkötelezettséget jelent számunkra. Arra kötelez minket, hogy óvjuk meg Szlovákiát a jövő generációi számára, és ennek érdekében tegyünk meg mindent, amit az erőnk, a képességeink és a lehetőségeink engednek" - mondta Kotleba. A memorandum 15 pontot tartalmaz. Ezek között Kotleba az állami szuverenitás megújítását, az élelmiszeripari és energetikai önellátást, a regisztrált partnerség elutasítását, illetve a házasság mint férfi-nő kapcsolat védelmét említette. A memorandum része az az egyezség is, mely szerint az említett öt párt az ĽSNS vezetésével közös jelöltlistát állít a 2020-as parlamenti választásokra. Kotleba reagált Štefan Harabin felhívására is. Az utóbbi által javasolt találkozón mind az öt párt küldötte részt fog venni. "A mai naptól kezdve már nemcsak az ĽSNS-t, hanem négy másik nemzeti és keresztény pártot is képviselek. Ennek az öt pártnak a nevében kijelenthetem, hogy elfogadjuk a meghívást. A küldöttségünk elviszi neki a memorandumot, hogy áttanulmányozhassa azt, és aztán, józan megfontolást követően csatlakozhasson hozzá, ha fontos neki Szlovákia" - hangsúlyozta Kotleba, hozzátéve: legkésőbb vasárnap (november 17.) estig lehet csatlakozni a memorandumhoz. Kotleba a múlt hónapban felajánlotta Štefan Harabinnak, a Vlasť parlamenten kívüli párt vezetőjének, hogy induljanak közösen a jövő évi választásokon. Harabin vasárnap (november 10.) találkozóra hívta Kotlebát, amelyre csütörtökön (november 14.) kerül sor a Vlasť székházában. A parlamenti választásokat 2020. február 29-én tartják. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékel a hírhez. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring