Az államfő megvétózta a közbeszerzésről és a póttartásdíjról szóló törvényt

8. novembra 2019 18:36
Pozsony, november 8. (TASR) - Zuzana Čaputová államfő két törvényt utalt vissza a parlamentnek újratárgyalásra. Az egyik a közbeszerzésről, a másik a póttartásdíjról szóló. A képviselőknek azt javasolta, hogy a megvétózott jogszabály-tervezetekből hagyjanak ki több módosítást is. Ami a közbeszerzésről szóló törvényt illeti, Čaputová egyetért a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) és a szakma kifogásaival. "Az államfő véleménye szerint az elfogadott törvénymódosítás több területen is korlátozná a közbeszerzési versenyt, emellett pedig kevésbé átláthatóvá tenné azt" - közölte Martin Strižinec, az államfő szóvivője. A póttartásdíjról szóló törvénnyel kapcsolatban az elnök asszony rámutatott: a nyilvánosság számára is hozzáférhető statisztikai adatok szerint az utóbbi években fokozatosan csökkent a kötelező tartásdíj fizetésének elmulasztása miatt elítéltek száma. Ebből arra lehet következtetni, hogy a jelenlegi jogi szabályozás megfelel a rendeltetésének, ami a bűnmegelőzés, tehát nincs szükség szigorításra. Az eddigi szabályozás szerint akkor indítható valaki ellen büntetőeljárás, ha két éven belül előfordul három olyan hónap, amikor nem fizeti be időben a tartásdíjat. A módosítás értelmében a büntethetőséghez már elég lenne két éven belül két olyan hónap is, amikor késik a tartásdíj. Miroslav Hlivák, az ÚVO elnöke üdvözölte, hogy az elnök asszony megvétózta a közbeszerzésről szóló törvényt. Úgy véli, Čaputová ezzel a lépéssel kifejezte, hogy támogatja a hivatal erőfeszítéseit, melyek célja a közbeszerzések átláthatóságának védelme és a színvonaluk emelése. Hozzátette: a közbeszerzés érzékeny téma, és egyben olyan, stratégiailag fontos terület, amely minden állampolgár életminőségére hatással van. Ennélfogva minden egyes módosítást nyílt szakmai eszmecserének kell megelőznie, hogy a nyilvánosság előre tudomást szerezhessen arról, milyen gyakorlati hatásuk lesz az egyes változásoknak. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring