A Most-Híd és az MKP augusztus végéig lezárná a tárgyalásokat

19. augusta 2019 20:57
Pozsony, augusztus 19. (TASR) - A Most-Híd kormánypárt és a parlamenten kívüli Magyar Közösség Pártja (MKP) augusztus végéig le akarja zárni a tárgyalásokat az esetleges választási koalíció megkötéséről. A két politikai formáció képviselői hétfőn találkoztak ismét, a tárgyalás eredményeiről Ravasz Ábel, a Most-Híd alelnöke és Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke számoltak be egy sajtótájékoztató keretében. Elmondásuk szerint a két pártnak 19-ből 17 pontban sikerült közös nevezőre jutniuk. A maradék két pontról az MKP tovább fog tárgyalni párton belül. "Ezután a Most-Híd még megvitatja majd az MKP utolsó ajánlatát, és ezzel véget ér a folyamat" - helyezte kilátásba Ravasz. Azt a feltevést, miszerint az MKP-nak azzal lehet gondja, hogy Bugár vezetné a közös jelöltlistát, Ravasz csak félig erősítette meg. "Nem akarjuk engedni, hogy más pártok, akár az MKP, akár az egyéb potenciális koalíciós partnerek szabják meg, hogy a Most-Híd pártból ki szerepelhet, és ki nem szerepelhet a jelöltlistán, legyen szó akár Bugár úrról, akár rólam, vagy bárki másról" - jelentette ki. Ravasz elmondása szerint eddig nem sikerült megegyezni abban sem, hogy a potenciális közös jelöltlistán milyen arányban szerepeljenek a két párt képviselőjelöltjei. "Nem kis különbség van az elképzelések között" - fűzte hozzá. Azok a pontok, amelyekben sikerült egyezségre jutni, technikai jellegűek voltak. Megegyeztek például a közös választási stáb felállításának vagy a frakcióelnök megválasztásának módjáról. "A maradék kettő, kettő és fél, vagy inkább három pont az esetleges megegyezés alapkövének tekinthető" - fogalmazott Őry, aki egyben bejelentette: rövidesen össze fog ülni az MKP elnöksége, hogy egyeztessenek a további lépésekről. Ravasz elmondása szerint a Most-Híd belső felmérése azt mutatja, hogy a Híd- és az MKP-választók egyharmada is problémásnak tartaná a választási koalíciót. "Ha koalícióban indulnánk, ezeket az embereket is meg kellene győznünk, nem tudom, hogy sikerülne-e, talán igen" - mondta a Most-Híd alelnöke, aki egyben emlékeztetett: az MKP etnikai, a Most-Híd pedig inkább interetnikus párt. Hangsúlyozta: ezt kölcsönösen tiszteletben kell tartani. A Most-Híd párt korábban tárgyalt már a parlamenten kívüli MKDA-MKDSZ, a Magyar Fórum, az Esély (Šanca), a Szlovákiai Roma Kezdeményezés (Rómska iniciatíva Slovenska) és a Szlovák Konzervatív Párt (Slovenská konzervatívna strana) képviselőivel is a lehetséges együttműködésről. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékel a hírhez. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu