Támogatják Ukrajnát és az EU további bővítését a visegrádi államfők
dnes 16:22
Trencsén, november 5. (TASR) – A visegrádi négyek (V4) államfői csütörtöki trencséni (Trenčín) találkozójukon egyetértettek abban, hogy az Európai Unió bővítését a béke stratégiai befektetéseként kell kezelni, a csatlakozási folyamatot pedig megbízhatóvá, ambiciózussá és teljesítményalapú kell tenni. Ukrajna mellett is kiálltak, támogatják szuverenitását, területének sérthetetlenségét, európai törekvéseit, és az orosz agresszióval szembeni védekezéshez való jogát. Közös nyilatkozatukban igazságos és tartós békét sürgettek, összhangban a nemzetközi joggal. Egyúttal kihangsúlyozták, hogy Európa versenyképességéhez elengedhetetlen a megfizethető, biztonságos és megbízható energiaellátás – tájékoztatta a TASR hírügynökséget az elnöki hivatal.
A V4-országok elnöki csúcstalálkozójának fő programpontja csütörtök reggel kezdődött a trencséni várban. Peter Pellegrini köztársasági elnök meghívására Petr Pavel cseh, Karol Nawrocki lengyel és Baka András magyar államfő érkezett Trencsénbe. A csúcstalálkozón részt vesz Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke is.
A V4-országok államfői úgy vélik, Európa közösen képes határozottan cselekedni, ami elengedhetetlen a béke, a jólét és a stabilitás szempontjából az egész kontinensen.
Pellegrini, Pavel, Nawrocki és Baka közös nyilatkozatban fejezte ki az EU bővítése iránti elkötelezettségét. „A csatlakozási folyamatnak továbbra is igazságosnak, szigorúnak és kiszámíthatónak kell lennie, és jutalmaznia kell a kézzelfogható előrelépéseket és reformokat” – szögezték le, hozzátéve, hogy tapasztalataik alapján a V4-ek készek támogatni a tagjelölt országokat a Nemzetközi Visegrádi Alap révén.
Ukrajnával kapcsolatban az államfők a politikai, pénzügyi, humanitárius, gazdasági és katonai segítségnyújtás szükségességét hangsúlyozták, tiszteletben tartva az EU-tagállamok biztonság- és védelmi politikáját és érdekeit. Úgy vélik, Ukrajna európai integrációjának a reformokon, a megújuláson kell alapulnia. A V4 kész, hogy a gyakorlati együttműködés és a regionális tapasztalatok alapján hozzájáruljon ehhez.
A csúcstalálkozó egyik témája az energetika volt. Az államfők álláspontja szerint az EU-nak összehangolt intézkedésekkel kell reagálnia a magas energiaárakra európai és nemzeti szinten is, az azonnali segítséget hosszú távú megoldásokkal kell ötvöznie. Szorgalmazzák, hogy beruházzanak az energetikai infrastruktúrába, a határokon átnyúló együttműködésbe, az energiatárolókba és a diverzifikációba, beleértve az atomenergiát és más alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákat is.
„Meggyőződésünk, hogy az unió bővítése, Ukrajna támogatása, valamint a megfizethető és biztonságos energia stratégiai prioritás” – hangsúlyozták nyilatkozatukban a V4-es országok államfői.
hlp klm