Ferenčák: Most szilárd kormányra és eredményekre van szükség
dnes 13:31
Pozsony, november 4. (TASR) – A kormány most az instabilitás kormánya, viszont szilárd, határozott kormányra és eredményekre lenne szükség – véli Ján Ferenčák frakció nélküli parlamenti képviselő. Egyúttal figyelmeztetett, ki kell tölteni a megbízatási időt, ha ez a kormány nem akar úgy járni, mint Igor Matovičé.
„Robert Fico (Smer-SD) és az egész kormánya garantálta, hogy más lesz, mint az előző Matovič-kormány, mert az a káosz kabinetje volt. Hogy ez ne ismétlődjön most meg, ki kell tölteni a megbízatási időt. Ha szétesne a kormány és hivatalnokkormány jönne, tulajdonképpen ugyanaz történne, mint korábban. Akkor nagyon nehezen állíthatnánk azt a jövő évi választási évben, hogy mi megnyugvást hoztunk a társadalomnak, fejlődést, és az emberekért dolgoztunk” – jelentette ki Ferenčák.
A frakció nélküli képviselő hozzáfűzte, a kormánypártoknak meg kell találniuk a stabilitást. „Ez minimum 76 képviselőt jelent, valószínűleg ennek a feladatnak a megoldásán dolgozik most a kormányfő. Igaza van abban, hogy a Hlas és az SNS a felelős a jelenlegi helyzetért, látják, én is a Hlas tagja voltam, és ezekből a pártokból távoztak a legtöbben a ciklus alatt” – kommentálta a helyzetet.
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő szerdán kijelentette, a kormánynak kötelessége mindent megtenni a kormányzati ciklus kitöltése érdekében. Szerinte emiatt nagyobb figyelmet kell fordítani az önálló parlamenti képviselőkre, amikor arról tárgyalnak, melyik törvényt lehet elfogadtatni, és melyiket nem. Leszögezte, hogy a Smer-SD frakciója egységes, és a jelenlegi helyzetért az SNS és a Hlas-SD a felelős, mivel rosszul állították össze a képviselőlistájukat és megfogyatkozott a parlamenti frakciójuk.
FIGYELEM: A TASR hangfelvételt csatolt a hírhez.
hlp