Taraba pártot alapít, gyűjti a támogató aláírásokat (2)
včera 19:11
Pozsony, október 13. (TASR) - Taraba - Rozvoj Slovenska néven pártot alapít Tomáš Taraba frakció nélküli parlamenti képviselő, volt környezetvédelmi miniszter. A közösségi médiában közzétett videófelvételen jelentette be, hogy megkezdte a lakossági támogató aláírások gyűjtését. A pártalapításhoz 10 ezer aláírást kell összegyűjteni, leadni azokat a belügyminisztérumban és kérvényezni a párt bejegyeztetését. Ha a párt teljesítette a feltételeket, a minisztérium bejegyzi.
„Szlovákiának nem stagnálásra, hanem fejlődésre van szüksége. Olyan projekteket tervezünk, amelyeknek köszönhetően jobb lesz az élet 2700 városban és faluban, és a kicsinyes pártviszályok helyett a politikának vissza kell térnie ahhoz, hogy eredményeket érjen el, és segítse az embereket” – mondta Taraba kedden, a közösségi médiában közzétett videójában.
Taraba bemutatta a munkatársait is. A Hlas-SD korábbi tagjával, a frakció nélküli Peter Slyškoval közösen alapítja meg a pártot, Slyško korábban már bejelentette, hogy együttműködik a volt miniszterrel. „Olyan projekteken dolgozunk, amelyek javítják a városokban és falvakban lakó emberek életét. Folytatni akarjuk ezt a munkát, mert a politikának vissza kell térnie ahhoz, hogy a kicsinyes pártviszályok helyett az emberek valódi szükségleteire összpontosítson” – írta Slyško a közösségi médiában.
„Célunk az erős régiók építése, a felelősség és a döntéshozatal átruházása az önkormányzatokra” – mondta Taraba, és hozzátette, olyan alapvető pillérekre akarnak építeni, mint az erős gazdasági növekedés, a szociálisan érzékeny, ugyanakkor fenntartható állam, amely rendelkezésére áll azoknak, akiknek valóban szükségük van rá. Kijelentette továbbá, hogy meg akarják védeni a „hagyományos és egészséges értékeket”. A videóban bejelentette, hogy elkezdik a párt bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtését, továbbá hogy az ország 2700 településre szeretnének ellátogatni.
Taraba korábban a Život - Národná strana párt elnöke volt. A legutóbbi parlamenti választáson a koalíciós SNS színeiben indult. Ő volt a párt jelöltje a környezetvédelmi miniszteri posztra. Szeptember 30-án a köztársasági elnök leváltotta, miután egy nappal korábban a parlament bizalmatlanságot szavazott neki, amit az SNS-nek és az ellenzéknek sikerült elérnie. A döntést a nemzetiek és Taraba közötti több hónapig tartó vita előzte meg. Leváltását követően Taraba visszatért a parlamenti padsorokba.
FIGYELEM: A hírt az utolsó bekezdéssel bővítettük.
hlp klm