Tibor Géci nem indul Kassa megye elnöki posztjáért

včera 19:12
Kassa, október 12. (TASR) – Tibor Géci, a Jednota Slovanov jelöltje nem indul Kassa (Košice) megye elnöki posztjáért - tájékoztatta a jelölt a TASR-t. Nyilatkozatában Igor Šimko (Hlas-SD, Smer-SD, Republika, Právo na pravdu, SNS, Strana vidieka, Starostovia a nezávislí kandidáti, Bratia Slovenska) megyeelnökjelöltet támogatta. Kijelentette továbbá, hogy független jelöltként tisztában van az önkormányzati választások politikai és pénzügyi valóságával, valamint szerinte kampányának folytatásával megosztaná a szavazókat, akik változást kívánnak. Mint hozzátette, a megyének sürgősen változásra van szüksége a vezetés szintjén, valamint az anyagi források politikamentes és igazságos elosztására, és dinamikus fejlesztésre a Szepességben (Spiš), Gömörben (Gemer) és Zemplén (Zemplín) régióban. „Annak érdekében, hogy elkerüljem a nemzeti és szociáldemokrata szavazatok megosztását, illetve összefogásra ösztökéljem ezt a szavazótábort, úgy döntöttem, hogy a Kassa megye elnöki pozíciójáért folytatott versenyben teljes mértékben támogatom Igor Šimkot” – tette hozzá azzal, hogy Šimko céljai sokszor egyeznek sajátjaival. Géci visszalépése után a megyeelnöki posztért öten versenyeznek: a 38 éves Marián Porvažník (PS, Hnutie Slovensko, SaS, KDH, Demokrati, Za Ľudí, OKS, DS-ODS) jogász, közgazdász és vállalkozó, a 34 éves Monika Sofiya Soročinová (független) jogász, mediátor és külpolitikai szakértő, a 38 éves Igor Šimko (Hlas-SD, Smer-SD, Republika, Právo na pravdu, SNS, Strana vidieka, Starostovia a nezávislí kandidáti, Bratia Slovenska) parlamenti képviselő, valamint Džemal Kodrazi (független) 63 éves vállalkozó, és Rastislav Trnka (független), a 42 éves jelenlegi megyeelnök. Az összevont helyi önkormányzati és megyei választás október 24-én lesz. nms
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring