Bugár Béla továbbra is Komárom díszpolgára marad
včera 19:44
Komárom, szeptember 23. (TASR) - Bugár Béla továbbra is Komárom (Komárno) díszpolgára marad - döntött a város képviselő-testülete, amely nem támogatta a Bugár díszpolgárságának visszavonására vonatkozó javaslatot, amelyet Feszty Zsolt önkormányzati képviselő nyújtott be. A szeptemberi testületi ülésen jelen levő 23 képviselő közül ketten szavaztak a javaslat mellett, egyvalaki ellene. A fennmaradó húsz képviselő nem szavazott.
Bugárnak 2004. április 7-én adományozott díszpolgári címet Komárom önkormányzata Bastrnák Tibor akkori polgármester javaslata alapján. A polgármester ezzel ismerte el Bugár a komáromi Selye János Egyetem létrehozásának politikai és szakmai előkészítésén dolgozó csapatban végzett munkáját, kiemelve, hogy a politikus jelentős mértékben hozzájárult Komárom fejlődéséhez.
Feszty nem kívánta értékelni az akkori döntést. A díszpolgári cím visszavonására irányuló javaslatát azzal indokolta, hogy nem helyénvaló kitüntetni egy hivatalban levő politikust. „Egy ilyen cím adományozása csak az illető aktív pályafutásának befejezése után lenne helyénvaló, akkor, amikor már a teljes munkásságát értékelni lehet” – közölte.
Véleménye szerint Bugár a Most-Híd 2009-es megalapítása óta megosztja a szlovákiai magyarságot, és ennek a megosztottságnak a szimbólumává vált. „Komáromiként meggyőződésem, hogy Bugár 2009 utáni közéleti tevékenysége miatt már nem méltó a 2004-ben odaítélt díszpolgári címre” – nyilatkozta Feszty Zsolt.
klm