NBÚ: Súlyos kiberbiztonsági fenyegetést jelentenek a közúti radarkamerák (2)

dnes 16:02
Pozsony, augusztus 14. (TASR) - Súlyos kiberbiztonsági fenyegetést jelentenek a szlovák Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) által megvizsgált közúti radarkamerák – figyelmeztetett a Nemzetbiztonsági Hivatal a közösségi oldalán és a honlapján is. „A biztonsági átvilágítás során több kockázatra is fény derült, például a kommunikációs felületek beállítási hibáira, a távoli elérés hiányosságaira, a hardverek és szoftverek bizonytalan származására, és a nem megfelelően védett programokra” – közölte az NBÚ. A hatóság minden üzemeltetőt figyelmeztet: ellenőrizzék, hogy a rendszereik használnak-e ciprusi SODASUS típusú NERO R-ONE sebességmérőket, az orosz Simicon által gyártott Cordon traffipaxot, vagy a horvát NEROline Cordon sebességmérőit. Ezek közül az egyiket akarták használni a közúti szabálysértések kiszűrésére szolgáló rendszer tesztüzemmódjában. Az NBÚ sajtóosztálya a TASR hírügynökségnek úgy nyilatkozott, a hivatal és a belügyminisztérium kezdettől együttműködik az ügyben, és folyamatosan intézkedéseket tesznek a lehetséges biztonsági kockázatok kiküszöbölésére. „Az NBÚ a figyelmeztetésében minden fontos információt közölt az adott ügyre vonatkozóan, a belügyminisztérium pedig azok alapján meghozta a szükséges intézkedéseket” – közölte a hivatal. Hasonlóan nyilatkozott a misztérium is. Az NBÚ nem reagált a TASR hírügynökség arra vonatkozó kérdéseire, hogy a hivatal által kiadott figyelmeztetés egyértelmű bizonyítéka-e annak, hogy orosz gyártmányú kamerákról van szó, és hogy képesek-e érzékeny adatokat közvetíteni egy harmadik félnek. Nem nyilatkozott arról sem, hogy a belügyminiszter tárgyilagosan tájékoztatott-e arról, amit az NBÚ megállapított a vizsgálódása során. A Nemzetbiztonsági Hivatal a belügyminisztérium felkérésére vizsgálta meg a rendszert, miután az ellenzéki PS felhívta a figyelmet a problémára. Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter megvádolta a Soitron céget, hogy becsapta a tárcáját, mivel azt állította, nem orosz gyártmányúak a kamerák, a vizsgálat során azonban találtak bennük orosz komponenseket. A tárca beszüntette az együttműködést a céggel. A Soitron visszautasította, hogy szándékosan vezette félre a minisztériumot. Azt állítja, a birtokában levő összes információt átadta. Az ellenzék Šutaj Eštok belügyminiszter távozását követeli. FIGYELEM: A hírt az utolsó előtti bekezdéssel bővítettük. hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring