Szerdán a bizonyítékok ismertetésével folytatódott a Tisztítótűz-ügy tárgyalása
dnes 16:16
Besztercebánya, augusztus 12. (TASR) - Szeptemberben folytatódik a besztercebányai (Banská Bystrica) Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS) a Tisztítótűz-ügy (Očistec) tárgyalása. Szerdán a bizonyítékok ismertetésével folytatódott a tárgyalás, ez a szakasz délután lezárult, ezért a csütörtökre (augusztus 13.) tervezett tárgyalási nap elmarad.
A Tisztítótűz-ügyben a fő vád bűnszervezet létrehozása és működtetése a rendőrség és a biztonsági szervek legfelsőbb vezetésében, a 2012 és 2018 közötti időszakban. A tizenegy vádlottból eddig tízen tettek vallomást a bíróság előtt, vagy éltek azzal a jogukkal, hogy egy későbbi időpontban szólaljanak fel. Már csak Boris T. vállalkozó van hátra, aki egészségi okokból nem tudott részt venni az eddigi tárgyalási napokon. Védőügyvédje szerint szeptemberben sor kerülhet a bírósági kihallgatására.
Szeptemberben várható egy kulcsfontosságú tanú, Ľudovít Makó vallomása is, ő a Pénzügyőrség Bűnügyi Hivatalának igazgatója volt. Szintén akkor kerülhet sor a sértettek vallomásaira, valamint a védelem szerint olyan hangfelvételek és egyéb, a volt Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségtől (NAKA) származó bizonyítékok is elhangozhatnak, amelyek a Tisztítótűz-ügy nyomozóinak, az úgynevezett Čurilla-csoportnak az elfogultságát bizonyítják.
A Tisztítótűz-ügynek 11 vádlottja van, köztük van Norbert B. nyitrai vállalkozó, Tibor G., a parlament jelenlegi alelnöke, aki 2012 és 2018 között országos rendőrfőkapitány volt, továbbá Dušan K. korábbi különleges ügyész, valamint František I., a pénzügyőrség korábbi elnöke. Emellett a már megszüntetett Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség több magas beosztású egykori vezetője: Peter H., Marián Z., Róbert K., Bernard S. és Milan M., valamint Roman S. volt rendőr és Boris T. vállalkozó.
A vádlottak többsége alaptalannak nevezte a vádat, az ellenük indított nyomozást és az előkészítő eljárást pedig törvénytelennek tartják.
hlp