Felmentette a bíróság a Kuffa testvéreket a veszélyes fenyegetés vádja alól (3)

včera 16:23
Késmárk, július 20. (TASR) - Felmentette hétfőn a Poprádi (Poprad) Járási Bíróság késmárki (Kežmarok) kirendeltségének bírája Štefan Kuffa és Filip Kuffa környezetvédelmi államtitkárokat, valamint Gregor Kuffát a veszélyes fenyegetés vádja alól. A sértett egy késmárki gazdálkodó, Radoslav Ksiažek volt. Az incidens még 2021 nyarán történt. Az ítélet nem jogerős, mivel a Késmárki Járási Ügyészség ügyésze azonnal fellebbezett. Indoklásában a bíró azt mondta, hogy a vád nem tudott elegendő bizonyítékot felsorakoztatni. Emellett szerinte a pszichológiai szakvélemény nem alkalmas magának a bűncselekmény elkövetésének a bizonyítására. Továbbá Alexandra Ksiažeková és Henrieta Bagoňová tanúvallomásai korlátozott bizonyító erővel bírnak, és több ponton ellentmondanak egymásnak, ráadásul egyikük sem látta közvetlenül az incidenst. A bíró arra is rámutatott: a sértetten nem voltak a támadás után látható sérülések, kipirosodott bőr, duzzanat vagy véraláfutás, ami megkérdőjelezi az ő verzióját. Hozzátette, a bizonyítási eljárás során nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a bűncselekmény egyáltalán megtörtént. Ksiažek korábban a bíróságon azt vallotta, Kuffáék rátámadtak, fizikailag bántalmazták, fojtogatták, kicsavarták az orrát, ököllel verték a combját, és megfenyegették. A vádlottak kezdettől fogva megalapozatlannak nevezték a vádat, szerintük politikai motivációk állnak az ügy mögött, továbbá az amiatti bosszú, hogy Gregor Kuffa mezőgazdasági vállalkozásba fogott Késmárkon és a környéken, és emiatt konfliktusba került a Heba társaság ügyvezetőjével, Henrieta Bagoňovával. „Hosszú idő után végre megszületett az ítélet, egy évvel korábbra vártam, kissé elhúzódott. Mindhármunk nevében mondhatom, örülünk, hogy felmentő ítélet született” – jelentette ki Filip Kuffa. Ksiažek nem volt jelen az ítélethirdetésen. Bagoňová azt mondta, elfogadja az ítéletet, bár emberileg negatívan éli meg, és az lesz a fontos, hogy dönt az Eperjesi (Prešov) Kerületi Bíróság. „Kuffáék agresszív emberek, egyesek alighanem félnek tőlük, mert mindenki veszélybe sodorja magát, aki kapcsolatba kerül velük és nem az érdekeik szerint jár el. Ksiažek azért nem jött el, mert már látni sem akarja őket, pszichikailag megviselték a történtek” – jelentette ki. Bagoňová hozzátette, a térségben továbbra is feszült a helyzet, és a Kuffa fivérekkel azóta is földtulajdonjogi vitáik vannak. FIGYELEM: Az 1. bekezdés utolsó mondatát bővítettük. A TASR hang- és videófelvételt, valamint fényképeket csatolt a hírhez. hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring