Fico: Nem voltam szavazni, ez csak az ellenzék gyűlölködése volt
dnes 14:36
Pozsony, július 5. (TASR) - Robert Fico (Smer-SD) kormányfő nem vett részt a július 4-i népszavazáson, mivel az egyik kérdés konkrétan rá vonatkozott. Leszögezte, ennek ellenére nem kampányolt a népszavazás ellen, mert a közvetlen demokrácia első számú intézményének tartja. A közösségi médiában azt írta, az ellenzék csak gyűlölködésre használta fel a népszavazást, és visszaélt egy érzékeny témával: az ellene elkövetett merénylet után elfogadott intézkedéssel.
„Még alacsonyabb lett volna a részvétel, ha aktívan elmagyarázzuk a lakosságnak, hogy teljesen értelmetlen ez a népszavazás” – írt a kormányfő. „Az ellenzék csak gyűlöletet keltett a tegnapi népszavazással, és a merénylet kapcsán visszaélt egy velem kapcsolatos érzékeny témával. Ugyanarról az intézkedésről van szó, amelynek előnyeit Zuzana Čaputová volt köztársasági elnök élete végéig élvezni fogja, holott összehasonlíthatatlan az ő felelőssége egy miniszterelnökével” – tette hozzá.
Szomorúnak nevezte, hogy a népszavazás kezdeményezői azért bírálják a kormányt, hogy mennyit költ Szent Cirill és Metód nemzeti ünnepére, az „értelmetlen” népszavazás pedig 12 millió euróba került.
A választásra jogosult állampolgárok 16,13 százaléka vett részt a népszavazáson. Ahhoz, hogy érvényes legyen, több mint 50 százalékos részvétel lett volna szükséges. A választók két kérdésre válaszolhattak: egyetértenek-e Robert Fico miniszterelnök életjáradékának eltörlésével, illetve egyetértenek-e a Különleges Ügyészi Hivatal és a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség visszaállításával. Ez volt a tizedik népszavazás az önálló Szlovákia történetében, a referendumot a Demokrati kezdeményezte.
klm