Választás26:A KDH is Porvažníkot támogatja a Kassa megyei választásokon

včera 20:04
Kassa, július 1. (TASR) - Lucia Gurbáľová, Kassa (Košice) alpolgármestere és a KDH megyei képviselője nem indul a Kassa megyei önkormányzat elnöki posztjáért. Emellett csapatával együtt az összefogás jegyében támogatja Marián Porvažníkot a pozícióért vívott küzdelemben, aki mellett kiállt a PS, SaS, Za ľudí, Demokrati, OKS, DS-ODS és a Slovensko Mozgalom is. Ezzel a KDH is csatlakozott a koalícióhoz, amely így már 8 pártból és mozgalomból áll - tájékoztatott szerdán Gurbáľová és Porvažník. „Az utóbbi hetekben rengeteg elemzést és felmérést végeztünk arról, hogyan lenne legnagyobb esélyünk megállítani a megyével való hazardírozást és leváltani a vezetőséget. Tudjuk, hogy össze kell fognunk. Felelősségteljesen kell viselkednünk, és ma meg akarjuk mutatni, hogy erre képesek vagyunk” - jelentette ki Gurbáľová. Mint hozzátette, csapatával csatlakozik Porvažník csapatához, ahol ő a szociális ügyekért és oktatásért lesz felelős. Porvažník értékelte Gurbáľová döntését és megerősítette, hogy siker esetén számít rá mint a megye első alelnökére. „Nyolc párt képviselői állnak itt ma Önök előtt, melyek úgy döntöttek, hogy nem azt fogják keresni, ami megosztja, hanem ami összeköti őket. Kelet-Szlovákiában ez egy példátlan koalíció, amely bemutatta, hogy szem előtt tartja, ami fontos” - mondta. Más pártok, mint például a Magyar Szövetség és a Strana rómskej koalície támogatásáért is akar folyamodni. A koalíció továbbá közös jelöltlistát is állít a megyei választásokra. „A megyével való hazardírozás miatt fogtunk össze. Elsősorban azért, és ez nagyon fontos, mert Kassa megye stagnál és hanyatlik” - jelentette ki Porvažník. Független jelöltként Džemal Kodrazi vállalkozó és Rastislav Trnka, a jelenlegi megyeelnök is indul a posztért, valamint a Smer-SD támogatásával Igor Šimko, a Hlas-SD parlamenti képviselője. Október 24-én lesz az összevont helyi önkormányzati és megyei választás. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékelt a hírhez. nms
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring