Nem tárgyal a földművelési miniszter leváltásáról a parlament
dnes 9:46
Pozsony, június 11. (TASR) – Negyedik nekifutásra sem sikerült megnyitni a földművelési miniszter leváltásáról szóló rendkívüli ülést, Richard Takáč (Smer-SD) leváltását az SaS kezdeményezte, és az összes ellenzéki párt csatlakozott hozzá. Csütörtökön másodszorra 52 képviselő nyomta meg a jelenléti gombot, a szükséges 76 helyett. Így a sikertelen szerdai és csütörtöki próbálkozások után a szeptember 15-én kezdődő ülésszakra tették át a programpontot.
„Takáč miniszter veszélybe sodorja a gazdáknak járó több száz millió eurós uniós támogatásokat, aláássa az intézmények tekintélyét, és a közérdek helyett a támogatási visszaélésekben résztvevő társaságok érdekeit védi” – áll egyebek mellett a hat okot felsoroló bizalmatlansági indítvány indoklásában. Az ellenzék bírálja, hogy a kormánypártok nem tették lehetővé az ülés megnyitását.
Takáč kitalációnak nevezte az ellenzéki pártok indokait, amit újságcikkekre, és nem a tényekre alapoztak. „Ezek kitalációk, nincs semmi alapjuk, újságcikkekre és benyomásokra épülnek. Mese az egész, egyszerűen okokat keres az ellenzék, hogy elterelje a figyelmet a saját problémáiról” – mondta a TASR-nek a miniszter.
hlp